Nincs esélye Whitney Houston lányának a gyógyulásra!

Bobbi Kristina Brownt január végén eszméletlenül találták meg lakásában. És bár az orvosok azóta is küzdenek az életéért, mégis úgy tűnik, már nincs semmi remény a számára!

Nincs esélye Whitney Houston lányának a gyógyulásra!

Mindenkit megdöbbentett a hír három hónappal ezelőtt, hogy Whitney Houston lányát, Bobbi Kristina Brownt eszméletlenül találták lakásának fürdőszobájában. A mentősök azonnal a segítségére siettek és beszállították ugyan a kórházba, de a lány ennek ellnére kómába esett. A helyzet tragikusságát még inkább fokozza, hogy édesanyja is ugyanilyen körülmények között veszítette életét, éppen ezért arról is szó volt, hogy Bobbi Kristina így akart öngyilkos lenni. Ám a rendőrség nyomozásának előrehaladtával Nick Gordon, a lány férje is gyanúba keveredett, miszerint lehetséges, hogy ő akarta megfojtani.

Mivel Bobbi Kristina állapota semmit sem javult, két hónappal a baleset után az orvosok úgy döntöttek, agyhalottnak nyilvánítják. Ellenben Bobby Brown tiltakozott a dolog ellen, és inkább egy rehabilitációs klinikára szállíttatta lányát a javulás reményében. A kitartó kezelés úgy tűnt, meghozta az eredményét, mivel két héttel ezelőtt Bobbi Kristina felébredt. Sajnos azonban az öröm nem tartott sokáig, ugyanis az orvosok megállapították, hogy súlyos agykárosodást szenvedett, sőt rögtön ezután a lány állapota ismét megromlott, így kénytelenek voltak mesterséges kómába helyezni.

A fellépő komplikációk óta Bobbi Kristina ismét élet-halál között van, a kezelőorvosai pedig hivatalosan is kijelentették, hogy egyenlő a nullával az esélye annak, hogy valaha is felépül, vagy egyáltalán még egyszer magához tér. A helyzetet súlyosbítja, hogy a rokonság tagjai a tragikus eset óta folyton csak vádaskodnak és egymást hibáztatják a dologért, aminek legfőbb oka az a 20 millió dolláros örökség, amit a lány hagy maga után. A hatalmas vagyonért ugyanis Bobbi Kristina apja, férje és nagymamája is harcolnak, ugyanis attól függ, ki örökli a pénzt, hogy a lány milyen körülmények között távozik az élők sorából.

Még több

Sztárhírek