2015.06.03.@ 05.06

Whitney Houston lányát lekapcsolják a gépekről

Legutóbb még úgy tűnt, hogy javul Bobbi Kristina Brown állapota. Ám a legfrissebb hírek szerint most már a családja is lemondott a gyógyulásáról, és a héten örökre elbúcsúznak tőle…

Central Médiacsoport Zrt.
0 Megosztás

Oszd meg a cikket

Whitney Houston lányát lekapcsolják a gépekről

Bobbi Kristina Brown-ra január végén találták rá eszméletlenül a fürdőkádjában, ami azért is különösen hátborzongató, mert anno Whitney Houston is éppen így halt meg. Hiába szállították rögtön kórházba, a 22 éves lány kómába esett és állapota azóta is kritikus. Az orvosok már márciusban is agyhalottnak akarták nyilvánítani, de apja, Bobby Brown nem mondott le róla, és átvitte egy másik klinikára. Kis ideig úgy is tűnt, hogy van remény a felépülésre, hiszen Bobbi Kristina kétszer is magához tért a kómából, de mindkétszer vissza kellett altatni, mert rohamosan romlott az állapota.

A Media Take Out online hírmagazin szerint azonban most már Bobby Brown is elfogadta, hogy lánya soha többé nem épülhet fel, és beleegyezett abba, hogy ezen a héten lekapcsolják az életben tartó gépekről. Viszont még ezzel sem ér véget a tragikus történet, a rendőrség ugyanis továbbra is Bobbi Kristina férjét gyanúsítja azzal, hogy meg akarta fojtani a lányt, és később öngyilkosságnak álcázta a tettét. A rokonok pedig ahelyett, hogy gyászolnának, megállás nélkül azon veszekednek, hogy kihez kerüljön Whitney 20 millió dolláros öröksége.

Címkék: baleset bobbi kristina brown bobby brown botrány celebhírek halál hollywoodi hírek kóma kórház sztárhrek sztárok Whitney Houston

Még több Sztárhírek

Kim Kardashian könnyek között beszélt a halálfélelemről

Kim Kardashian könnyek között beszélt a halálfélelemről

Erről nagyon ritkán beszél, most mégis megtette.

Hihetetlen, mit szúrtak ki a fanok Meghan legújabb fotóján

Diana hercegnő is érintett a dologban.

Valójában ezért ért véget a Kardashian-show

Új, ismeretlen világ vár ránk?

Meghan csak egy hatalmas probléma volt a királyi családnak?

Vilmos már korán figyelmeztette Harryt, hogy ebből baj lehet.

Meghan és Harry végre újra randizik

Senki nem zavarja őket, újra van idejük egymásra.

Timothée Chalamet nagyon kínosan érezte magát exe miatt

Pontosabban a közös fotóik miatt…

Justin Bieber elég durván kiakadt a rajongóira

Még mindig tud keménykedni, ha nagyon felbosszantják.

Ezért pózolnak most fehérneműben a sztárok

A jó ügy érdekében villantanak rózsaszín bugyit.

Kiderült, mikor tér vissza Harry Angliába

Meghan viszont valószínűleg LA-ben marad...

Erzsébet királynő hatalmasat hibázott

Március óta ez volt az első nyilvános megjelenése, azonban nem egészen úgy sült el, ahogy várta.