2015.06.16.@ 12.06

Kállay-Saunders András és Tolvai Reni egymásnak estek

Képzeld, a sztárpáros állítólag mostanában egyre többet veszekszik, ráadásul egy-két vitájuk odáig fajult, hogy a szomszédaik is kiakadtak rájuk!

Central Médiacsoport Zrt.
0 Megosztás

Oszd meg a cikket

Kállay-Saunders András és Tolvai Reni egymásnak estek

Eddig úgy tűnt, hogy tökéletes Kállay-Saunders András és Tolvai Reni kapcsolata, sőt mindkettőjük karrierje szárnyal. Andrásnak nemrég jelent meg első lemeze az új együttesével, Reni pedig Kulcsár Edinával együtt Amerikában turnézott egy musicallel. Az állandó fellépéseknek és buliknak köszönhetően azonban sokszor csak akkor tudnak együtt lenni, amikor hajnalban hazaérkeznek. Az egyik szomszéd szerint a párost viszont egyáltalán nem érdekli, hogy a ház többi lakója ilyenkor már alszik, és hangosan bömböltetik a zenét. Sőt, állítólag mostanában egyre többször üvöltöznek is egymással, például nemrég azon veszekedtek, hogy András Reni nélkül ment bulizni.

Tolvai Reni szerint azonban semmi gond nincs a kapcsolatukkal, egyszerűen csak arról van szó, hogy kicsit hangosabbak az átlagnál. „Egész nap úton vagyunk, mindenféle rendezvényeken, fotózásokon, interjúkon, forgatásokon veszünk részt vagy egyszerűen alszunk, pihenjük ki az esti fellépéseket. Este rendszeresen koncertjeink vannak, ráadásul sokat utazunk is, így igazán csak akkor tudunk együtt lenni és élni, amikor mások alszanak. Nem hangosak vagyunk, csak temperamentumosak, mint egy olasz család. De köszönjük, minden oké velünk!’‘ – nyilatkozta az énekesnő a Blikknek.

András (aki egy hónappal ezelőtt egy verekedős balhéba keveredett) viszont elismerte, hogy néha tényleg hallgatnak zenét és hangosan énekelnek éjszaka, bár azt ő is tagadta, hogy üvöltözve veszekednének. Hát, reméljük, tényleg csak a szomszédok túloznak!

David Duchovny Meet& Greet Esemény- Jegyek korlátozott számban még kaphatóak! (X)

Találkozz személyesen az X-akták, Fox Mulder ügynökével és a a Kaliforgia Hank Moodyja-val!
Címkék: botrány celebhírek csendháborítás Kállay Saunders András magyar sztárhírek pletyka szomszéd sztárhírek tolvai reni veszekedés

Szólj hozzá

KOMMENTEK BEZÁRÁSA

Még több Sztárhírek

Meghan és Harry elköltözik új otthonából

Meghan és Harry elköltözik új otthonából

A biztonság és anyagi okok is állhatnak a háttérben.

Elképesztően dögös lett Ariana Grande új klipje

Még csak pár hét telt el az évből, de az énekesnő máris pályázhat 2019 legjobb klipjének címére!

Lady Gaga magára tetováltatja Bradley Cooper nevét?

Úgy tűnik ilyen nagy hatással volt az énekesnőre a közös munka!

Ő lenne Selena Gomez új pasija?

A srác árulkodó fotót posztolt az Instájára...

Sophie Turner nem moshatott hajat a Trónok harca miatt!

És ez nem csak az utolsó évadra vonatkozott!

Meg kellett műteni Kállay-Saunders Andrást

Már énekelni sem tudott rendesen, ezért volt rá szükség.

Nagy az esély rá, hogy Meghan újra színészkedni fog

Méghozzá egy igazi royalhoz méltó módon tenné meg ezt!

Autóbalesetet szenvedett Erzsébet királynő férje

A jármű még fel is borult, amit ráadásul Fülöp herceg vezetett!

Ilyen lenne, ha a királyi család megcsinálná a #10yearchallenge-et

El se fogod hinni, hogy néztek ki tíz évvel ezelőtt.

Óriási fenyegetést jelent Meghan hercegnére a családja

Nagyon úgy tűnik, hogy a Markle család minden eddiginél durvább támadásra készül…

Miley Cyrus végre nyilatkozott a terhességéről

Egy zseniális posztban árulta el, igazak-e a pletykák!

Meghan és Katalin ezért hordják a bal kezükben a táskájukat

Csak random felkapod a retikülödet, ha elmész otthonról? Képzeld, egy hercegnének még ezt is át kell gondolnia…

Ideje felidézni, milyen dögös volt Jude Law fiatalon!

Szó szerint egy csomó szexi kép a kedvenc brit pasidról.