2016.05.12.@ 07.05

80 milliót követelnek Vin Dieseltől

A Halálos iramban sztárja a filmvásznon mindig rázós szitukba kerül, de most a valóságban csöppent nem mindennapi helyzetbe: volt üzlettársa ugyanis beperelte, méghozzá hihetetlen okból!

Central Médiacsoport Zrt.
0 Megosztás

Oszd meg a cikket

80 milliót követelnek Vin Dieseltől

Vin Diesel és barátja, George Zakk 1995-ben alapították saját produkciós cégüket, a One Race Filmst. A vállalatot 12 évig George vezette, és többek között az utolsó 4 Halálos iramban-filmnél és az xXx-trilógiánál is közreműködtek. A férfi 2007-ben kiszállt a cégből, de most mégis azt követeli, hogy Vin utalja el a következő kasszasikere után járó részesedést neki!   

George Zakk, Vin Diesel egykori barátja és üzlettársa

George Zakk, Vin Diesel egykori barátja és üzlettársa

George azt állítja ugyanis, hogy a szerződése szerint Vin minden filmje után 250-275 ezer dollárt (maximum 80 millió forintot) kell kapnia, függetlenül attól, hogy már nem dolgozik a One Race Filmsnél! Ezért azt szeretné elérni a bíróságon, hogy a jövőre mozikba kerülő xXx: The Return Of Xander Cage című filmjéért (amiben egyébként Nina Dobrev is szerepel) megkapja a fizetését. Persze ehhez nyilván Vinnek is lesz egy-két szava…

Címkék: bíróság george zakk Halálos iramban pénz per return of xander cage Vin Diesel xxx

Szólj hozzá

KOMMENTEK BEZÁRÁSA

Még több Sztárhírek

Egyre durvább a Johnny Depp-Amber Heard dráma

Egyre durvább a Johnny Depp-Amber Heard dráma

Soha nem fognak leszállni egymásról?

Meghan ezekkel a trükkökkel szerettette meg magát másokkal

Az egykori színésznő semmit nem bíz a véletlenre!

27 évesen meghalt Elvis Presley unokája

Öngyilkosságot követett el.

Katalin és Vilmos arra készül, hogy megtörjenek egy fontos hagyományt

György herceg érdekeit szem előtt tartva dönthetnek így.

Fáj a mellkasod szakítás után? Ez áll a háttérben

Ezért érzed szó szerint érzed a lelked, ha nagyon szomorú vagy.

Taylor Swift és Katy Perry valójában rokonok?

Talán még ők maguk sem tudták!

Egyre nagyobb a botrány Will Smith és a felesége körül

A megcsalás miatti hisztibe most már egy váratlan fél, 50 Cent is beszállt.

Britney Spears egy életre elhallgattatta a trollokat ezzel a húzással

Sokan büszkék rá, amiért ilyen keményen kiállt önmagáért.

A Riverdale sztárja egyre borzalmasabban néz ki

A rajongókat teljesen megosztotta KJ Apa új külseje.

Meghan soha nem is akart Angliában maradni

Nem semmi, mivel vádolják már megint Harry herceg feleségét!

Ismerd meg a Sport Illustrated első transznemű modelljét!

Valentina Sampaio a kifutó után a címlapokat is meghódítja!