2016.05.12.@ 12.05

Gwen Stefani terhes?

Az énekesnő nem sokkal a válása után jött össze kollégájával, Blake Sheltonnal, a legfrissebb hírek szerint pedig már érkezik is a közös babájuk, és ezt Gwen új fotói is bizonyítják!

Central Médiacsoport Zrt.
0 Megosztás

Oszd meg a cikket

Gwen Stefani terhes?

Az énekesnő és Gavin Rossdale tavaly év vége felé jelentették be hivatalosan a válásukat, közben pedig arra is fény derült, hogy miért döntöttek így. A pasi ugyanis félrelépett, méghozzá a dadusukkal, aki ráadásul teljesen úgy néz ki, mint Gwen! A sztárcsajra azonban gyorsan rátalált a szerelem, és a Voice másik mentorával, Blake Sheltonnal kezdett randizgatni, akivel azóta is nagyon boldogok együtt. Sőt, Gwen állítólag máris az első közös gyermeküket várja!

Az OK! magazin ugyanis címlapon hozta az énekesnő legújabb fotóját, amin jól látszik gömbölyödő pocakja. Egy közeli ismerőse pedig azt is elárulta, hogy a baba kislány lesz, a pár pedig az érkezése miatt napolta el a tervezett esküvőt. „Megegyeztek, hogy Oklahomába költöznek, és ott hozza majd világra a kicsit. Ráadásul úgy gondolják, ez a hely a legtökéletesebb a gyerekek felnevelésére” – tette hozzá a bennfentes. Bár a szerelmesek egyelőre még nem erősítették meg a hírt, mi nagyon reméljük, hogy tényleg érkezik a negyedik Gwen-bébi!

gwen-stefani-cosmopolitan

Címkék: blake shelton celebhírek divathírek gwen stefani hollywoodi hírek pletykák sztárhírek sztárok terhes

Szólj hozzá

KOMMENTEK BEZÁRÁSA

Még több Sztárhírek

Johnny Depp bevallotta, mit művelt a feleségével

Johnny Depp bevallotta, mit művelt a feleségével

Egy SMS-ben ismerte el a szörnyűséget.

Ez volt a legfrusztrálóbb Meghan számára hercegnéként

Ezek után érthetetlen, hogy bírta eddig a royal létet.

Újabb Harry Potter bébi érkezik!

Bővül a Griffendél új generációja.

7 színésznő, aki eljátszhatta Diana hercegnőt

Csekkold le, kik voltak ilyen szerencsések eddig!

Meghalt a Disney sztárja

Még csak most kezdett beindulni a karrierje és az élete...

Kanye West egyetlen mondattal hülyét csinált magából

Nem igazán találjuk a szavakat…

Károly herceg végig tudta, hogy Meghan nem fogja sokáig bírni a királyi családban?

A leendő király sejtette, hogy a dolgok így fognak végződni.

Brad Pittnek ezért kellett bocsánatot kérnie Jennifer Anistontól

Csak így fordulhatott jobbra a kapcsolatuk.