2016.05.26.@ 07.05

Ezért ment tönkre Beyoncé házassága

Egy névtelen forrásnak köszönhetően kiderült, mi az oka annak, hogy Beyoncé és Jay-Z házassága a szakadék szélén áll. Annyit elárulunk, hogy nagyon meglepődsz majd, ha kiderül, mi áll a háttérben.

Central Médiacsoport Zrt.
0 Megosztás

Oszd meg a cikket

Ezért ment tönkre Beyoncé házassága

Az eddig sem volt titok, hogy a sztárpár kapcsolata egy ideje válságban van, sőt már arról is arról pletykáltak, hogy a házasságukat csak a közös vagyon tartja egyben. Néhány hete az énekesnő egy partin például a gyűrűje nélkül jelent meg, és arról mesélt barátainak, mennyire ki van készülve. Sőt, az a hír is felröppent már, hogy annyira elhidegültek egymástól, hogy a sztárpasi külön hálószobában alszik.

Most pedig újabb részlet derült ki, ami megmagyarázza, mi áll a boldogtalan kapcsolatuk hátterében. Az egyik ismerősük nemrég kikotyogta a Radar Online-nak, hogy Beyoncé és Jay-Z között nem stimmel minden az ágyban, emiatt pedig állítólag hónapok óta nem bújtak össze. A forrás szerint korábban próbálkoztak már terápiával és romantikus kiruccanásokkal, de úgy tűnik, egyik sem volt igazán hatásos. „Beyoncénak sem ereje, sem motivációja nincs már ahhoz, hogy rendbe tegye ezt a kapcsolatot” – mesélte a pár barátja az oldalnak.

Címkék: beyonce celebhírek Jay-Z szex sztárhírek sztárok

Szólj hozzá

KOMMENTEK BEZÁRÁSA

Még több Sztárhírek

Brad Pittnek ezért kellett bocsánatot kérnie Jennifer Anistontól

Brad Pittnek ezért kellett bocsánatot kérnie Jennifer Anistontól

Csak így fordulhatott jobbra a kapcsolatuk.

Mostantól Harry Stylesszal töltheted az estéidet!

Ha van tökéletes befejezése a napodnak...!

Gigi Hadid szerelmesebb, mint valaha

Szuper hírek érkeztek a modellről!

Ellen DeGeneres halálhírét keltették, hatalmas a botrány

Egy másik pletyka indította be az álhír terjedését.

Justin Bieber miatt akarta terápiára küldeni Billie Eilisht az anyukája

Érdekes sztorit osztott meg az énekesnő édesanyja.

Johnny Depp megalázó dolgot árult el a bíróságnak exfeleségéről

Ha igaz, amit állít, az borzalmas hatással lehet Amber Heard karrierjére.

Vilmos és Harry felosztották Diana örökségét

Komoly pénzügyi döntést hoztak, amivel csak tovább nő majd köztük a távolság.

Harry tényleg csapdában érzi magát Meghan mellett?

Furcsa videó látott napvilágot a párról.

Chris Hemsworth brutális átalakulásra készül

Nagyon kíváncsiak leszünk az eredményre!