2017.02.14.@ 06.02

Mi történt Rita Ora arcával?

Az énekesnőről már régebben is pletykálták, hogy kés alá feküdt és megnagyobbíttatta a mellét, de a legfrissebb fotói alapján most úgy tűnik, hogy az arcával is elégedetlen volt és teljesen átszabatta a vonásait!

Central Médiacsoport Zrt.
0 Megosztás

Oszd meg a cikket

Mi történt Rita Ora arcával?

Rita Ora a zenélés után úgy döntött, a színészkedés területén is kipróbálja magát, és rögtön egy bombaszereppel indított: ő alakítja ugyanis Miát, Christian Grey húgát a 50 Shades-trilógiában. Így természetesen A sötét ötven árnyalata premier körútján is ott volt múlt héten, és kis híján nagyobb feltűnést keltett, mint a főszereplő páros.

Rita csodálatosan festett sötétkék estélyijében, a hozzá képest visszafogott sminkjét és frizuráját is imádtuk, de egy valami nagyon furcsa volt rajta: az arca! Ez pedig másoknak is feltűnt, a rajongók Twitteren azonnal kommentcunamit indítottak el, hogy vajon minek köszönhető, hogy ennyire megváltoztak a vonásai. A legtöbben arra tippeltek, hogy túlzásba vitte a botoxot, attól áll furcsán felfelé az egyik szemöldöke és emiatt más a tekintete is. Mások szerint viszont egyszerűen csak a sminkjétől tűnik másmilyennek az arca.

Te mit gondolsz: csupán a kontúrozás változtatott a pofiján, vagy ő lesz a következő Renée Zellweger?

Versace Pour Femme Dylan Blue: egy felejthetetlen női illat, erős karakterrel (x)

Megérkezett a Versace Dylan Blue női párja, a Pour Femme Dylan Blue, mely egy kortalan illat, a domináns nő elmaradhatatlan kelléke. Viselőjét erős karakterrel ruházza fel, aki nélkül nem élhet a férfi. Mindenkit levesz a lábáról, egyszerre barát és szerető, akiről csak álmodozni lehet és akihez szerelmes dalokat írnak. Független, erős nő, aki minden férfi felett áll. „A Pour Femme Dylan Blue a nőiség kifejezője. Egy erős, érzéki mégis finom illatot alkottam olyan nőknek, akik tisztában vannak a hatalmukkal.” – mondja az illatról Donatella Versace.
Címkék: 50 shades darker a sötét ötven árnyalata botox fifty shades darker mia grey plasztika premier Rita Ora

Szólj hozzá

KOMMENTEK BEZÁRÁSA

Még több Sztárhírek

Ellie Goulding Budapesten forgatta új klipjét

Ellie Goulding Budapesten forgatta új klipjét

Még csak néhány napja jött ki, de már most óriási siker!

Elképesztően dögös Kylie Jenner legújabb képén

Elképesztően dögös Kylie Jenner legújabb képén

Nagy Krisztián ismét feladta az X-Faktort!

Úgy tűnik, idén sem bírta a nyomást és a stresszt!

Rihanna kiakadt a Victoria’s Secret beszólásán

A fehérnemű márka egyik fejese olyat mondott, ami egyáltalán nem tetszett az énekesnőnek. Sőt, senkinek sem!

Ijesztő fotót osztott meg magáról ByeAlex

Az X-Faktor mentora az Insta oldalán tett közzé egy posztot, ahol egy rémisztő karakterrel pózol.

Cuki családi fotót posztolt a királyi család

Végre újra láthatod György herceget, Charlotte hercegnőt és a kis Lajost is. Csekkold a képeket!

Miley Cyrus szívszorító dolgot tett

Brutális tűzvész tombol az Egyesült Államokban, sok sztár is hatalmas veszteségeket szenvedett el.

Smink nélküli képet posztolt Cinthya Dictator

A celeblány még így is elképesztően gyönyörű!

Kanye Westet lopással vádolják  

Lorde ráfogta a rapperre, hogy valamit eltulajdonított tőle! Ha kíváncsi vagy, miről van szó, olvass tovább!

Ilyen nőre vágyik Alexander Skarsgard

A dögös svéd színész elárulta, milyen számára az ideális feleség.

Meghan nem nyithat ki ajándékot karácsonykor

Ezen az ünnepen a családé a főszerep, és persze egymás megajándékozása is a hagyományokhoz tartozik. Úgy tűnik, Meghan hercegné esetében csak az egyik teljesül!

Megvan, ki a királyi család legnépszerűbb tagja

Egyáltalán nem az, akire elsőre gondolnál! Vagy másodikra...

Cristiano Ronaldo elképesztően cuki fotót posztolt gyerekeiről

A sztárfocista viszonylag sűrűn oszt meg fotókat a gyerekeiről, de ez most minden eddiginél édesebbre sikerült!