2017.05.30.@ 17.05

Mihalik Enikő óriásit bulizott a Bahamákon!

A modell nemrég töltötte be harmincat, amit persze egy óriási bulival is megünnepelt a születésnapján. Azonban úgy tűnik, most egy újabb partit csapott, csak most a Bahamákon!

Central Médiacsoport Zrt.
0 Megosztás

Oszd meg a cikket

Mihalik Enikő óriásit bulizott a Bahamákon!

Mihalik Enikő a múlthéten még Cannes-ben romantikázott pasijával, ahonnan egy csókolózós képet is kiposztoltak. Azonban Enikő újabb csodás helyre utazott, a Bahamákra, ahol ismét megünnepelte születésnapját legjobb barátaival. A vendégek között ott volt Éder Krisztián is, aki természetesen az Instán is felköszöntötte őt egy képpel, amit ő készített még 4 évvel ezelőtt róla. „Az első fotóm rólad és talán az első közös nyaralás, amit barátokként töltöttünk együtt. Köszönöm, hogy mindig számíthatok rád. Boldog szülinapot Encikém” – írta a képük alá.

Persze nem Krisztián az egyetlen, aki ott volt, ugyanis Enikő rengeteg barátnője is velük utazott, akikről több képet is posztolt. Úgy tűnik, hogy a csapat nagyon jól érezte magát, legalábbis az összes képen mosolyog a modell. Csekkold a nyaraláson készült képeket!

Közös strandolás a csajokkal? A legjobb szülinapi ajándék!

🌞😄❤️💃🏻

Eniko Mihalik (@eniko) által megosztott bejegyzés, 2017. Máj 27., 18:35 PDT

A lányok egy közös meztelen képet is bevállaltak a nyaraláson!

Au Revoir Harbour Island… 📸@zoltantombor #eniko30 #bahamas #harbourisland #ladies #art #naked #blackandwhitephotography

Anita Hodosi (@anitahodosi) által megosztott bejegyzés, 2017. Máj 29., 10:48 PDT

Enikő megmutatta egyik ajándékát is, ami egy fürdőruha volt. Természetesen csodálatosan állt rajta!

Thank you @kiini for this two piece wonder! 💕

Eniko Mihalik (@eniko) által megosztott bejegyzés, 2017. Máj 29., 08:10 PDT

Enikő még egy meztelen képet is posztolt magáról.

Eniko Mihalik (@eniko) által megosztott bejegyzés, 2017. Máj 29., 10:43 PDT

Persze a csajok nem csak napozgattak végig!

I did fall after that 😄

Eniko Mihalik (@eniko) által megosztott bejegyzés, 2017. Máj 28., 15:41 PDT

Ilyen volt a szülinapi vacsora asztal.

Happy Birthday @eniko ! 💕#enikoturns30 #eniko30 #birthdaymonth

Nelli Tombor (@nellitombor) által megosztott bejegyzés, 2017. Máj 28., 10:21 PDT

Nem kell a push up! (X)

Attól függetlenül, hogy a mell a nőiesség, anyaság egyik szimbóluma, nem kell megijednünk, ha kisebb méretekkel rendelkezünk. A kisebb melleknek sokkal több előnye van, mint a nagyobb méreteknek. A nagyobb méretet „cipelni” kell, ráadásul sok fazon kevésbé előnyös. Tehát ha kisebb méretekkel rendelkezik valaki, ne szégyellje, hanem bátran viselje. Szerencsére ma már a melltartó nélkül viselt ruhák divatban vannak, így a formás idomokat szabadon lehet hagyni.
Címkék: 30. szülinap mihalik enikő nyaralás sztárhírek születésnap szülinap

Szólj hozzá

KOMMENTEK BEZÁRÁSA

Még több Sztárhírek

Meghan hercegné sminkese elszólta magát a babáról

Meghan hercegné sminkese elszólta magát a babáról

Úgy tűnik, ő sem tud titkot tartani!

Palvin Barbit eljegyezték?

Elég egyértelmű képet posztolt Instájára!

Nincs ma cukibb David Beckham posztjánál

Nagyon aranyosan köszöntötte fel Victoriát a születésnapján.

Még egy világsztár csatlakozik Justin Bieber és Ariana Grande közös dalához

És soha, de tényleg soha nem találnád ki, hogy kicsoda! Sőt, ha meglátod a nevét, még kételkedni is fogsz...

Minden, amit Vilmos állítólagos szeretőjéről tudni lehet

Komolyan összeszűrte a levet ezzel a nővel?

2019 eddigi legdurvább celebszakításai

Még csak április van, de már most túl vagyunk egy csomó drámán.

Ezért volt kínos Kholoé Kardashian kislányának szülinapja

Az exek nagyon kellemetlenül érezték magukat...

Ő az X-Faktor új mentora!

Végre bejelentették, ki lesz Radics Gigi utódja!

Öngyilkos akart lenni a Trónok harca sztárja

Nagyon őszintén mesélt a lelki problémáiról a színésznő.

Hivatalos: Britney Spears visszavonul

És valószínűleg végleg!

Már megszületett Meghan hercegné babája?

A fanok nagyon gyanús posztot találtak a royal pár Instáján...

Bradley Cooper dobta Lady Gagát?

Mosolyszünet lenne a Csillag születik sztárjai között?