Itt az első pocakos fotó Katalin hercegnéről

A hercegné nem nagyon mutatkozott mióta kiderült, hogy újra babát vár, azonban most megjelent egy nyilvános eseményen, ahol büszkén mutatta meg gömbölyödő pocakját!

Itt az első pocakos fotó Katalin hercegnéről

Már több mint 1 hónapja annak, hogy a palota bejelentette, hogy Katalin hercegné ismét kisbabát vár. Azóta az egész világ az újabb kis trónörökössel van elfoglalva. Egyelőre még sok mindent nem lehet tudni a kicsiről, de a fogadóirodákban már most rengetegen megtették a tétjeiket a különböző nevekre. Ami csak azért olyan fura, mert még azt sem lehet tudni, hogy pontosan mikor érkezik a baba. Persze sokan úgy gondolják, hogy a bejelentéskor három hónapos volt, de a rosszullétei miatt előfordulhat, hogy korábban kellett elmondaniuk. Katalinnak ugyanis rengeteg eseményt kellett lemondania a betegsége miatt, azonban úgy tűnik, most már sokkal jobban van!

katalin-hercegne-cosmopolitan3

Tegnap ő is részt vett a Lelki Egészség Világnapján Buckingham-palotában, ahogyan azt megígérte. A hercegné megint csodálatosan nézett ki, és most egy hosszú kék csipkeruhában jelent meg. Szerencsére a szoknyában látszott a gömbölyödő pocakja, ami alapján már körülbelül az ötödik hónapban járhat.

katalin-hercegne-cosmopolitan2

Ezek szerint a palota tényleg többet várt a szokásosnál, hiszen Katalin már a negyedik hónapban lehetett, mikor bejelentették a nagy hírt. Plusz az is nagyon gyanússá teszi a dolgot, hogy Vilmos nemrég azt mondta egy ápolónőnek, hogy lehet hamarabb találkoznak, mint gondolná!  

katalin-hercegne-cosmopolitan

 

Még több

Sztárhírek