Új infók derültek ki a Linkin Park énekesének haláláról

Chester Bennington nyár közepén lett öngyilkos, ám az ügyben még mindig tart a nyomozás, most például nyilvánosságra hozták a toxikológia vizsgálatának eredményét.

Central Médiacsoport Zrt.
0 Megosztás

Oszd meg a cikket

Új infók derültek ki a Linkin Park énekesének haláláról

A nyár egyik legmegrázóbb híre volt, hogy július 20-án felakasztotta magát a Linkin Park frontembere, Chester Bennington. Bár a halála egyértelműen öngyilkosságnak tűnt, ráadásul a rocker régóta küzdött depresszióval, a rendőrség mégis nyomozást kezdett az ügyben, és felmerült a gyilkosság gondolata is. Azóta ismét szinte biztosra vehető, hogy Chester megölte magát, a most nyilvánosságra hozott toxikológiai vizsgálatból pedig az is kiderült, hogy nem drogok befolyása alatt tette. 

Eszerint az énekes szervezetében viszonylag csekély mértékű alkoholt találtak, az éjjeli szekrényén álló félig üres sörös korsóból ítélve azt ihatott. Kábítószert viszont nem fogyasztott. A nyakán lévő sérülések pedig a boncnok szerint egyértelműen arra utalnak, hogy felakasztotta magát. A rajongóknak talán vigasz lehet, hogy kedvencüket nem meggyilkolták, de persze így is borzalmas veszteség Chester halála. Reméljük, most már tényleg békében nyugodhat, és lezárják ügyét!

Ha te vagy egy barátnőd depresszióval küzd, van segítség! A 116-123 ingyenes, lelki elsősegély telefonszám mindig elérhető!

Címkék: alkohol boncolás chester bennington drogok halála linkin park nyomozás öngyilkos rendőrség toxikológia

Szólj hozzá

KOMMENTEK BEZÁRÁSA

Még több Sztárhírek

Ők a Netflixes Young Royals főszereplő pasijai, akikért most mindenki rajong

Ők a Netflixes Young Royals főszereplő pasijai, akikért most mindenki rajong

Július elseje óta tarol a Netflixen a Young Royals, azaz a Szerelem vagy kötelesség című sorozat, ami kivételesen nem a brit uralkodói család élete alapján készült, hanem egy svéd trónörökösről szól, aki keresi önmagát és az identitását.

Ilyen meseszép volt a színpadon Kulcsár Edina 7 évvel ezelőtt, amikor a világ második legszebb nője lett

Emlékszel még Kulcsár Edina nagy pillanatára a londoni Miss World világversenyről? Szerencsére videó is készült az eseményről, ha esetleg lemaradtál róla.

Harry herceg mindent tagad

Hónapok óta minden lehetőséget megragad Harry herceg, hogy a nyilvánosság előtt mutassa be az angol királyi család igazi arcát, legutóbbi döntésével azonban talán túlságosan is messzire ment. Persze akkor, ha igaz egyáltalán, a herceg ugyanis tagadja az őt ért vádakat.

Hosszú Katinka apukája ezzel magyarázza lánya teljesítményét

Édesapja úgy döntött, üzen a lányát, Hosszú Katinkát bírálóknak, és ezzel együtt azt is elárulja, mi állhat a sportoló gyengébb teljesítménye mögött.

Filmsztárok, akik olimpikonokként is kipróbálták magukat

Az egyáltalán nem ritka, hogy egy-egy színész modellként, énekesként vagy műsorvezetőként is kipróbálja magát, azonban arról már kevesebbet hallunk, hogy egyes filmsztárok profinak számítottak egy-egy sportágban. Pedig ilyen is van, méghozzá nem is csak egy!

Tudod a választ Ördög Nóra találós kérdésére?

Nóri húzása szerintünk a nap legjobbja, ennél jobban fel sem lehetett volna vezetni friss fotóját.

Jennifer Lopez és Ben Affleck hétköznapi párként romantikáznak a szomszédban

Éppen Olaszországban kapták őket lencsevégre, ahol teljesen a tömegbe olvadva sétáltak.

Károly herceg ezzel a lépéssel történelmet írhat

Eddig is tudtuk, hogy nagy környezetvédő hírében áll, de új dobásával megerősítette, hogy tényleg elkötelezett a bolygó iránt.

Az 51 éves Catherine Zeta-Jones bikinis fotója felrobbantotta a netet

A színésznőről mostanában ritkán hallani, de úgy tűnik, ha hírt ad magáról, az olyan, mintha bombát dobna le.

Milák Kristóf olimpiai csúcsot döntött, aranyérmes lett

Ez igen, nemcsak, hogy első helyen végzett, de Michael Phelps 2008-as olimipiai csúcsidejét is lazán megdöntötte.

Weisz Fanni merész bikinis fotón villantott

Neked hogy telik a nyarad? Weisz Fanninak őrületesen szexin! Le ne maradj legutóbbi fotójáról, melyen mindent IS visz!

Harry herceg valójában retteg György hercegtől

Előkerült egy évekkel ezelőtti interjú Harry herceggel, ami magyarázatot adhat, miért érezte azt a herceg, hogy mindenáron a nyilvánosság előtt kell beszélnie a királyi családdal való konfliktusáról.

Szoptatós fotója miatt estek neki Dér Heninek

Ha híres vagy és tízezrek követnek, fel kell készülnöd arra, hogy néha sokkal jobban tudják, mit és hogyan kellene csinálnod, mint te magad. Dér Henire ez a kijelentés sajnos hatványozottan igaz.