2017.12.28.@ 13.12

Itt vannak az első fotók a várandós Eva Longoriáról!

A Született feleségek sztárja egy köntösben mutatta meg, hogy gömbölyödik a pocakja.

Central Médiacsoport Zrt.
0 Megosztás

Oszd meg a cikket

Itt vannak az első fotók a várandós Eva Longoriáról!

Nagyjából egy hete Eva Longoria hivatalosan is bejelentette, hogy úton van első gyermeke – sőt, már a baba nemét is elárulta! Persze, a hónap elején már felröppentek a pletykák, miszerint a színésznő terhes, ugyanis gyanúsan bő ruhát viselt, sőt az egyik fotós azt is kiszúrta, ahogy megérinti a pocakját. A sztárcsajszi, és szerelme, Jose Baston viszont egészen karácsonyig várt, hogy bejelentse a glyahírt. Most pedig itt vannak az első fotók is a gömbölyödő pocakjáról!

A képek Miamiban készültek a sztárpárról, amint az erkélyen ebédelnek. Eva egy mintás köntöst visel, amiben tökéletesen látszik, hogy szépen kikerekedett a pocakja. Annyira cukik együtt!

Eva és Jose egyébként 2016-ban házasodott össze, és azóta teljesen rákapcsoltak a babaprojektre. Eva férjének már van három gyereke az előző házasságából, a 42 éves színésznőnek viszont ez lesz az első aprósága. Szóval már alig várjuk, hogy néhány hónap múlva lecsekkolhassuk az első babafotókat!

Címkék: eva longoria fotók gömbölyödő pocak kismama terhes

Szólj hozzá

KOMMENTEK BEZÁRÁSA

Még több Sztárhírek

Sophie Turner szakított Joe Jonasszal az esküvőjük előtt

Sophie Turner szakított Joe Jonasszal az esküvőjük előtt

Fogadjunk, hogy ezt nem gondoltad volna!

A Trónok harca mentette meg Justin Biebert

Erre a fordulatra biztosan nem gondoltál!

Ilyen anya lesz Meghan hercegné a barátai szerint

Izgi dolgokat kotyogtak ki róla.

Végre kiderültek a részletek Archie születéséről 

Nyilvánosságra hozták az anyakönyvi kivonatot.

Scarlett Johanssont eljegyezték  

Igent mondott párjának a dögös színésznő.

Megdöbbentő dolgot vallott be Khloé Kardashian exe

Készülj fel, mert le fog sokkolni!

Lajos herceg kamerák előtt tette meg az első lépéseit

Készülj, mert hihetetlenül cukik!

Madonna ellopta az Euróvíziót – de sokkal többet adott cserébe

Steiner Kristóf ezúttal az Eurovízión átélt élményeit osztja meg veled.

Soha nem látott fotókat posztolt Meghan és Harry az évfordulójukra

Instán osztották meg a képekből álló felvételt.

Ezért születtek a sztárbabák ugyanazon a héten

A csillagokban keresd a magyarázatot.