2018.01.24.@ 08.01

Ben Affleck már rég volt ilyen boldog

Az utóbbi időben leginkább a színész botrányos viselkedéséről lehetett olvasni, most viszont extra boldognak és kiegyensúlyozottnak tűnik új barátnője mellett.

Sarkadi Nikolett
0 Megosztás

Oszd meg a cikket

Ben Affleck már rég volt ilyen boldog

Ben Affleck és exfelesége, Jennifer Garner igazi álompár volt, azonban a kapcsolatuk eléggé megromlott, mikor 2015-ben kiderült, hogy a színész félrelépett a dadusukkal. Mindenki azt gondolta, hogy Jen ezek után azonnal beadja a válási papírokat, de erre csak több mint két év után szánta rá magát. Ben viszont nem sokáig szomorkodott, ugyanis hamar megismerkedett új barátnőjével, Lindasy Souks-al. Igaz, nem rég arról pletykáltak, hogy teljesen eltávolodtak egymástól és szakítottak, de a legfrissebb paparazzi fotókon nagyon boldognak tűnnek együtt.

A színész és barátnője a hétvégén leugrottak kávézni, ami önmagában még lenne olyan különleges, de az már igen, hogy közben végig egymás kezét fogták és folyton nevetgéltek. Ben Afflecket legalábbis már rég láttuk ilyen jó formában!

És ami mellett nem tudtunk elmenni: Ben olyan cukin vigyorog Lidsay-re, hogy te is el fogsz olvadni. Nézd csak!

Te mit gondolsz, végre lezárul Ben botrányos korszaka, és Lindsay lesz számára az igazi?

Címkék: barátnő ben affleck boldogság kapcsolat lindsay shookus szerelem

Szólj hozzá

KOMMENTEK BEZÁRÁSA

Még több Sztárhírek

Jennifer Aniston nem is volt házas!

Jennifer Aniston nem is volt házas!

Csütörtök este óta hivatalos, hogy Jennifer Aniston és férje, Justin Theroux válnak. De mint kiderült, hivatalosan soha nem voltak házasok…

Megszületett Adam Levine kislánya!

2018 hivatalosan is a celeb-babák éve lesz – most Adam Levine családjában landolt a gólya egy cuki kislánnyal. Olvass tovább a részletekért!

Hírességek, akik ugyanazon a napon születtek

Te is imádod, ha kiderül egy ismerősödről, hogy egy napon van a szülinapotok és még az év is stimmel? Mutatunk néhány meglepő sztárpárt, akik ugyanakkor fújhatják el a gyertyákat!

Sarah Jessica Perker elhagyta a férjét? 

Bár már több mint 20 éve házasok, állítólag idén valami megtört a kapcsolatukban, és SJP úgy döntött, beadja a válópert. 

Nem hiszed el, ki lép fel Harry herceg és Meghan Markle esküvőjén

Már rengeteg részlet kiderült a királyi esküvőről, most pedig egy újabb fontos infóval leptek meg minket. Ha kíváncsi vagy, ki énekel majd, mikor először táncol a friss házaspár akkor görgess tovább!

Amy Schumer titokban férjhez ment

A színésznő Instán jelentette be a szuper hírt, ami mindenkit nagyon meglepett, hiszen még csak néhány hónapja van együtt szerelmével!

Még mindig nem elégedett az alakjával Kulcsár Edina

Bár rengeteg edz és a szigorú diétáját is betartja az ex-szépségkirálynő még mindig nincs egészen megelégedve az alakjával…

Már megint mém lett Kim Kardashian

Ha ezeket a fotókat lecsekkolod, tuti, hogy nevetni fogsz: Kim Kardashiannek kigyúrt karokat photoshoppoltak a Twitterezők.

Így ünnepelte a Valentin napot Justin Bieber és Selena Gomez

A régi-új álompár a szerelmesek napját is együtt töltötte, viszont egyáltalán nem úgy, ahogy azt te elképzelnéd.

Ezért fürdik együtt Csobot Adél és Istenes Bence a kisfiukkal

A sztárpár most elárulta, szerintük miért teljesen oké, ha meztelenül látja őket Nátán.

Kylie Jenner és Travis Scott szakítottak?

A Jenner-maminak állítólag elege lett abból, hogy szerelme csak a turnézásra és új albumára koncentrál...

Hivatalos: Válik Jennifer Aniston és Justin Theroux

Úgy néz ki, hiába drukkoltunk Jennek, hogy a sok csalódás után tényleg összejöjjön az örökkön-örökké és akár a babaprojekt is, ma reggelre szomorú hírt jelentett be a sajtósuk…

Vége George Clooney és Amal Clooney házasságának?

Bár látszólag a sztárpár boldogan nevelgeti az ikerbabákat, a legfrissebb hollywoodi pletykák szerint újabb botrányos válás közeleg!