2018.02.14.@ 16.02

Robert Pattinson és Kristen Stewart titokban randiznak?

Bár már évekkel ezelőtt szakítottak, szemtanúk szerint a Twilight-páros ismét egyre több időt tölt együtt, és izzik köztük a levegő…

Németh Cintia
0 Megosztás

Oszd meg a cikket

Robert Pattinson és Kristen Stewart titokban randiznak?

Nemrég még arról pletykáltak, hogy Robert Pattinson Emma Watsonnal melegedett ösze, de összehozták már Katy Perryvel is. A színész az Alkonyat filmek alatt kezdett randizni a kolléganőjével, és a szerelmüknek pár boldog év után 2012-ben vége szakadt. Akkor úgy tűnt, kibékíthetetlen Kristen és Rob, mert a színészt annyira megviselte Kristen félrelépése. Azóta persze mindkettejüknek voltak hosszabb-rövidebb kapcsolatai, de most képzeld, szemtanúk szerint ismét elkezdtek találkozgatni! Ezen a hétvégén egyenesen egy Los Angeles-i bárban látták őket, amint jókedvűen iszogatnak.

„Éppen a barátaimmal iszogattunk, amikor belépet Robert Pattinson, majd Kristen Stewart. Azonnal előjöttek a Twilight emlékek!” – írja egy rajongó, aki később megbánta, hogy nem készített egy közös fotót az ex vámpírpárról. Pedig nagyon várta volna a többi fan!

Kristen még 2016-ban nyilatkozott a T magazinnak arról, mennyire zavarja, hogy mindenki Rob mellett akarja látni. Úgy érezte, szinte egy termékként kezelik kettejüket, és ebben van is valami, hiszen Edward és Bella együtt szuper igazán. Még egyikük sem kommentálta hivatalosan a híreket, de egyelőre úgy tudni, hogy Kristen és a barátnője között továbbra dúl a szerelem. Ebben az esetben pedig vagy egy titkos randit csíptek el a rajongók, vagy csak kacsa a hír.

Címkék: Alkonyat Kristen Stewart robert pattinson szerelem sztárpár twilight

Szólj hozzá

KOMMENTEK BEZÁRÁSA

Még több Sztárhírek

Katy Perry brutálisan néz ki

Katy Perry brutálisan néz ki

Úgy tűnik, az énekesnő is beleesett a többi sztár hibájába és igazi plasztikafüggő lett!

Tom Hardy botrányosan néz ki

Újabb elképesztő fotók szivárogtak ki a világsztár legújabb filmjének forgatásáról. Hiába minden, Tom Hardy-t kopaszon egyszerűen nem lehet megszokni!

Óriási a botrány Meghan Markle apukája körül!

Öt nap van csak a royal-esküvőig, de most talán minden eddiginél cikisebb dolog derült ki a leendő hercegné apukájáról. Amit csinált, azzal valószínűleg örökre kivívja magának a palota haragját...

Díjat nyert az AWS az Eurovízión

A banda egy szuper díjat kapott az újságíróktól, aminek nagyon örültek a srácok!

Végre! Khloé Kardashian megmutatta a kislányát

A sztármami babájáról eddig szinte semmi nem tudtunk, most azonban egy extra cuki videót osztott meg róla az Instagramon.

Ezek a legértelmetlenebb celeb tetkók

Van, hogy te is a sztároktól lesed a szett inspódat? Nos, ha a tetkókra kerül a sor, akkor ne ezek a műremekek adjanak ötletet...

Sztárok, akik őszintén beszélt a szexuális életükről

A legtöbb sztár elég ködösen fogalmaz, ha a szextettekre terelődik a szó. De nem ezek a celebek, akik magasról tesznek a too much infóra!

Válik Ashton Kutcher és Mila Kunis?

Bár nemrég jártak Magyarországon, a legfrissebb hírek szerint ez volt az utolsó alkalom, ugyanis nagy gondok vannak a sztárpár házasságában.

Kendall Jenner beszólt Kylie Jennernek?

A modellt Kylie terhességéről kérdezték, amire olyan választ adott, amire senki nem számított.

Lebuktak: Bella Hadid és The Weeknd megint összejöttek

Úgy tűnik, a modell nem sokáig bírta az exe nélkül! A lesifotósoknak sikerült elcsípnie, ahogy csókolóznak.

Kulcsár Edina anyukája nem akar nagymama lenni?

Ősszel megszületik a modell kisfia, Edina anyukája azonban egyelőre még nem barátkozott meg azzal a gondolattal, hogy hamarosan nagymama lesz!

Selena Gomez új száma Justin Bieberről szól?

Tegnap debütált a slágergyanús dal, és teljesen zavarbajöttünk tőle. A szövege ugyanis szinte egy nyílt levél az énekesnő exéhez!

Felrobbantotta a színpadot az AWS az Eurovízion

Az Eurovíziós Dalfesztivál második elődöntőjében imádta a srácokat a közönség, bejutottak a döntőbe!