Kylie Jenner szuper anyuka?

Teljesen máshogy csinálja a dolgokat, mint ahogy a szülés előtt eltervezte, de lehet, hogy pont ezért jó anya a fiatal sztár!

2018.03.01. 12:03
Central Médiacsoport Zrt.
0 Megosztás

Oszd meg a cikket

Kylie Jenner szuper anyuka?

Kylie Jenner hónapokig tartó titkolózás után végül bejelentette, hogy február elsején életet adott kislányának, Stormi Websternek. A fiatal anyuka kezdetben annyira féltette a csöppséget, hogy azt tervezte, nem vesz fel mellé dadust, ugyanis tartott attól, hogy idegenek legyenek babája körül. Helyette inkább családja segítségét kérte, és azt akarta, hogy csak a szerettei foglalkozzanak a bébivel. Ehhez képest Kylie most mindent máshogy csinál…

A People magazinnak egy közeli forrás azt mondja, Kylie végre belátta, hogy profi segítségre van szüksége, ezért felvett néhány dadust és asszisztenst, az ő támogatásukkal pedig igazán csodálatos anyuka lett belőle.

stormi webster 👼🏽

A post shared by Kylie (@kyliejenner) on

Kylie egyébként nem az az otthonülő típusú kismama – már most ugyanúgy dolgozik, mint azelőtt, hogy Stormi megszületett volna. Sőt, kislánya nevével egy új sminkkollekciót is piacra dobott, ami azt jelenti, hogy erre már a terhesség alatt is készült, vagyis gömbölyödő pocakkal is simán dolgozott. Lehet, hogy sokan nem nézték volna ki ezt a húszéves Kylie-ból, de ezek szerint tényleg felelős felnőtt és anyuka lett belőle.

Címkék: anyaság dadus gyerek kylie jenner munka

Szólj hozzá

KOMMENTEK BEZÁRÁSA

Még több Sztárhírek

Nem Marilyn Monroe az egyetlen, aki gyanús körülmények között halt meg

Nem Marilyn Monroe az egyetlen, aki gyanús körülmények között halt meg

59 éve a mai napon találtak rá holtan Marilyn Monroe-ra. A halálát rejtélyes körülmények övezik, és nem ő az egyetlen! Beleástuk magunkat Hollywood legsötétebb bugyraiba és felkutattuk a leggyanúsabb sztár haláleseteket.

Hosszú Katinka apukája kimondta azt, amit eddig senki nem mert

Érem nélkül tért haza a legendaként emlegetett Hosszú Katinka a tokiói olimpiáról, édesapja pedig nagyon nyíltan mondta el a véleményét lánya teljesítményével és fénykorával kapcsolatban.

Meghan Markle bebizonyította, hogy színésznőnek borzalmas, emberileg viszont nem

40 éves lett Meghan Markle, ennek apropóján pedig úgy döntött, különleges videóval jelentkezik be. Ezzel a lendülettel be is bizonyította, hogy színésznőnek csapnivaló, de társadalmi ügyekben annál erősebb.

Palvin Barbi szerelmes vallomása mindent visz

Palvin Barbi édes volt, Dyaln Sprouse viszont inkább atomjaira trollkodta 29. születésnapját - egyikről sem érdemes lemaradnod!

Olyan magyar siker született az olimpián, amire még sosem volt példa

Tótka Sándor megszerezte az olimpiai aranyérmet kajak egyes 200 méteren – de mit is jelent ez egészen pontosan?

Brutálisan megverték Hosszú Katinka szerelmét

Az eset még jóval a tokiói olimpia előtt, júniusban történt Barcelonában, ahol Hosszú Katinkát és szeremét nem egyszerűen kirabolták.

A királyi család magasról tett Meghan Markle-re a születésnapján?

Tegnap töltötte be Meghan Marke 40. születésnapját, és az, ahogyan a királyi család megemlékezett róla ezen a napon, nagyon jól mutatja, milyen a viszonyuk ebben a pillanatban.

Nem Meghan Markle az egyetlen nő, aki lelépett a királyi családból – Hallottál Autumn Phillipsről?

Bár Meghan és Harry már másfél éve lemondtak a rangjukkal járó feladatokról, még mindig óriási a médiaérdeklődés a kilépésük körül. Úgyhogy jó eséllyel te is lemaradtál arról, hogy közben még valaki szakított a brit uralkodói családdal.

Ezek a hírességek azután is a szüleikkel éltek, hogy befutottak

Hiába kerestek dollármilliókat, mégsem pattantak meg otthonról. Na, ők aztán tényleg igazán szeretik a szüleiket!

5 alkalom, amikor Meghan Markle ezreket haragított magára

A ma 40 éves Meghan Markle egészen megosztó személyiség. De vajon mivel érdemelte ki egy színésznőből lett hercegnő, aki ráadásul mindig kedves és mosolyog, hogy ennyire utálják?

Fluor Tomi: „Van az a pénz, amiért mindenki megvehető”

Július 29-én jelent meg Karácson Tamás és Csöndör László „Diaz”, azaz a Wellhello legújabb dala. A szám a Nemszámítapénz címet kapta és valójában egy korábbi felvételük második része lett. A botrányos jelenetekkel teli videoklipről és a zenekar fennállásának „arról a bizonyos hetedik évéről” Fluor Tomit faggattuk.

6 hollywoodi válás, ami nagyon csúnyán eldurvult

Szakítani és kimondani, hogy itt a vége, soha nem könnyű. Akkor pláne nem, ha híres emberekről van szó! Az alábbi listán szereplő párok válása pedig extrém bonyolult volt.

Ennyit változtak a Neveletlen hercegnő szereplői az elmúlt 20 évben

Kislánykorodban egyszerűen imádtad ezt a filmet és titkon mindig abban reménykedtél, egy napon kiderül, te is hercegnő vagy? Akkor csekkold le, mennyit változtak a Neveletlen hercegnő sztárjai az elmúlt két évtizedben!