2018.05.04.@ 11.05

Őszintén beszélt kapcsolatáról az X-Faktor mentora

Puskás Peti elárulta, hogy barátnőjével már nagyon szeretnének babát, azonban most valami egészen másra kell koncentrálniuk…

Central Médiacsoport Zrt.
0 Megosztás

Oszd meg a cikket

Őszintén beszélt kapcsolatáról az X-Faktor mentora

Puskás Peti és barátnője, Eke Angéla már több mint három éve együtt vannak, és úgy tűnik, még mindig szuperboldogok. Olyannyira, hogy Peti tavaly kijelentette, készen áll az apaságra. A Blikk most arról faggatta az X-Faktor mentorát, mi a helyzet a tervezett babaprojekttel.

„Most is úgy gondolom, megértünk már a gyerekvállalásra, de inkább akkor élnénk majd ezzel, ha ténylegesen tudjuk élvezni minden egyes pillanatát, és én nem csak éjszakai apuka lennék” – modja Peti. „Mivel idén is beülhetek az X-Faktor mentori székébe, kevesebb idő jut majd a magánéletemre, mert a műsor előkészületei, az élő show kevesebb szabadidőt enged meg.”

De jelenleg nem csak neki, hanem a barátnőjének is a karierr áll az első helyen. „Tele vagyunk feladatokkal, Angéla és én is teljesen el vagyunk most havazva, nemcsak a színházzal, de forgatásaink is lesznek bőven. Persze, a ter­veink megmaradtak, és továbbra is vágyunk arra, hogy szülők lehessünk, de még nem érkezett el életünknek ezen szakasza.” Szóval a rajongóknak még egy kicsit várniuk kell arra, hogy Petit apa-szerepben láthassák!

Randigyilkos szájkörüli betegségek (x)

Fájdalmas aftád van? Esetleg kellemetlen herpeszed? Ne aggódj, már nem kell hetekre elhalasztanod a randidat. Segítünk enyhíteni a kínzó fájdalmat és a gyógyulási idő is rövidülhet.
Címkék: család gyerek kapcsolat karrier magánélet puskás peti x-faktor

Szólj hozzá

KOMMENTEK BEZÁRÁSA

Még több Sztárhírek

Courteney Cox újraalkotta a Jóbarátok egyik jelenetét, zseniális lett

Courteney Cox újraalkotta a Jóbarátok egyik jelenetét, zseniális lett

Teljesen bepörgette vele a fanokat, imádják a videót! Te láttad már?

Millie Bobby Brown érzelmes videóban akadt ki egy rajongóra

Hihetetlen, milyen zaklatásnak van kitéve már 16 évesen...!

A királynő nem akar Vilmossal és Katalinnal karácsonyozni?

Nyugodjon le mindenki, tökéletes magyarázata van rá!

7 sztárpár, akikről fogalmad sem volt, hogy valaha együtt voltak

Most már el sem tudjuk őket képzelni együtt!

Rebel Wilson elérte a célsúlyát, így néz ki most

Óriási változáson ment keresztül a színésznő. Csekkold le!

Itt a bizonyíték, hogy Camila Cabello és Shawn Mendes kapcsolata közel sem tökéletes

Jöjjön egy nagyon igazi vallomás, egyenesen az Instagramról a filterek és az érzelmi Photoshop világában.

Meghalt a Star Wars sztárja

Borzalmas veszteség érte a filmvilágot.

Karlie Kloss bikiniben mutatta meg terhes pocakját

Jobban mondva a férje, Joshua Kushner, ugyanis a fotó az ő jóvoltából landolt az Instán.

Sztárok, akik civilekkel jöttek össze

Mert vannak legendák, akiknél igenis van esélye az egyszerű halandóknak!

Chrissy Teigen mindannyiunk helyett megfogalmazta, hogyan kell feldolgozni egy veszteséget

Lehet inspiráló egy szörnyű veszteség feldolgozása? Ahogy Chrissy Teigen csinálja, az mindenképpen előremutató, minden humorával és őszinteségével!

Kylie és Kendall Jenner atomjaira trollkodta egymást

Hetek óta végre először, és nem komolyan.

Károly herceg végignézte, ahogy meghal egy barátja

Mindent megtett, hogy megmentse, de nem sikerült.