2018.07.12.@ 11.07

Hőstettet vitt véghez az X-Faktor sztárja

Az énekes ma már nyomozóként dolgozik, és úgy tűnik, egyre sikeresebb a munkájában, hiszen nemrég elkapott egy bűnözőt is.

Central Médiacsoport Zrt.
0 Megosztás

Oszd meg a cikket

Hőstettet vitt véghez az X-Faktor sztárja

Csordás Ákost az X-Faktor negyedik évadában ismerhetted meg, akit Tóth Gabi egészen a negyedik helyig repített. A szuper helyezés ellenére azonban Ákos nemrég úgy döntött, hogy rendőrnek áll. „Békési családból származom, a nagypapám rendőr volt. Még nem döntöttem el, hogy a közrendvédelmi vagy a bűnügyi területet, esetleg a kettőt ötvöző bűnügyi bevetési vonalat válasszam, de az biztos, nem jövök zavarba, ha kameráznak intézkedés közben” – nyilatkozta tavaly a sztár.  Úgy tűnik végül a bűnügyi területet választotta, amit nagyon jól tett, ugyanis egyre sikeresebb, nemrég például egy veszélyes bűnözőt kapott el!

Ákosnak egy csaló állrendőrt sikerült előkerítenie, aki több külföldi turistát is kirabolt, úgy, hogy igazoltatásnál átkutatta a pénztárcájukat. Szerencsére többen is feljelentést tettek, így sikerült a nyomára bukkanni, amiben Ákos is segédkezett!Az első bejelentést május 30-án este kaptuk egy olasz házaspártól. Arról számoltak be, hogy az V. kerületi Belgrád rakparton, a Szabadság híd közelében sétáltak, amikor egy magát rendőrnek kiadó férfi lépett hozzájuk. „Igazoltatta” őket, kábítószer és hamis pénz felkutatására hivatkozva átvizsgálta a pénztárcájukat, majd visszaadta. A házaspár később vette észre, hogy az állítólagos hatósági fellépés 30 ezer forintjukba került, ennyi hiányzott ugyanis a tárcájukból” – mesélte a Police.hu-nak Ákos.

Címkék: csordás ákos sztárhírek sztárok x-faktor

Szólj hozzá

KOMMENTEK BEZÁRÁSA

Még több Sztárhírek

Ariana Grande először reagált exe halálára

Ariana Grande először reagált exe halálára

Az énekesnő elég furcsán emlékezett meg volt szerelméről az Instagrammon.

Hivatalos ő Palvin Barbi pasija!

Több hónapnyi találgatás után végre véget vetett a találgatásoknak a modell egy Insta poszttal.

Csekkold a sztárok első reklámfilmjeit

Eddig azt hitted, hogy a kedvenceid már az elejétől csak mozifilmekre mondtak igent? Tévedés, hiszen a legtöbben cikis reklámokban szerepeltek, mielőtt felfedezték volna őket.

Cuki tinikori kép került elő Harry hercegről

Mostanában főként Meghan hercegnéről szól minden és kevesebbet kerül a középpontba Harry herceg. Még szerencse, hogy előkerültek ezek az édes fotók a royal-srácról.

Ezek a legcikibb viaszfigurák a királyi családról

Most Harryt és Meghant égették le olyan alkotásokkal, amiket ha megnézel, soha többé nem fogsz jól aludni! Mi szóltunk..!

Demi Lovato így akar új életet kezdeni

  Már egy hónap telt el azóta, hogy Demi Lovato túladagolta magát, és kórházba szállították. A sztár ezután úgy döntött, profik segítséget kéri

Így emlékszik Diana hercegnő temetésére Vilmos

Ma 21 éve helyezték örök nyugalomra a szívek királynőjét. Tudd meg, hogy emlékszik erre a napra nagyobbik fia!

Angelina Jolie megbánta a házasságát Brad Pittel?

A színésznő bosszúhadjáratot folytat az exe ellen, de ennek valószínűleg a hat gyerekük issza majd meg a levét. Miért kell ezt csinálni?

Selena Gomez Demi Lovato túladagolásáról beszélt

Bár eddig nem volt hajlandó nyilatkozni barátnője tragikus húzásáról, Selena ezúttal megtörte a csendet!

Mém lett Lady Gaga és Bradley Cooper közös fotójából

A Velencei filmfesztiválon készült róluk egy fotó, aminek apró részletén nagyon sokan röhögnek.

Ilyen apuka valójában Istenes Bence

Az simán átjön az Insta posztokon, hogy nagyon odavannak egymásért, de az már kevésbé, hogy vajon mit gondolnak a másikról, mint szülő. Adél végre elárulta, milyennek látja Bencét apaszerepben.

Bármelyik percben szülhet Kulcsár Edina

A sztáranyuka pocakja már olyan nagy, hogy a fanok szerint bármikor megérkezhet a kis trónörökös. Te is nagyon várod már a szuper hírt?

Weisz Fanni újra találkozott az anyukájával

A modell csak véletlenül futott össze az anyukájával, akivel már évek óta nincs jóban és az esküvőjére sem hívta meg. Utána pedig üzent is neki!