2018.10.10.@ 14.10

A legjobb és legrosszabb szettek az American Music Awardsról

A múlt éjjel lezajlott díjátadón volt, aki úgy tündökölt, mint még soha, és volt, aki alaposan elnézte a dress code-ot.

Central Médiacsoport Zrt.
0 Megosztás

Oszd meg a cikket

Taylor Swift – aki tarolt, a díjakat illetően – igazi diszkókirálynő volt az este folyamán. Tetőtől talpig fényesen csillogott a Balmain által tervezett miniruhában, de a combig érő csizmával együtt kicsit már olyan volt, mintha a bádogember kalandjai elevenedett volna meg előttünk.

Cardi B két lábon járó virágcsokornak öltözött, az alkalomra a Dolce & Gabbana egyik habos estélyi ruháját választotta. A hozzáillő, hatalmas fejdísz és a virággal díszített cipő viszont talán egy kicsit már túlzás volt.

Post Malone nem csak a vörös szőnyegen sétált végig, hanem a színpadon is hatalmas show-t rendezett. Az este alatt három különböző összeállításban jelent meg, de őszintén szólva mindegyik elég furcsa volt. Először egy kék, kígyókkal hímzett zakó-nadrág együttest választott, csillogó csizmával, majd űrutazóként rappelt talpig ezüstben, végül pedig úgy nézett ki, mintha ráborítottak volna egy vattacukros kocsit.

Mariah Carey egy pink ruhában énekelt, ami tökéletesen mutatott rajta. A földig szűkülő szabás kiemelte a vonalait, a hatalmas szoknyaalsó pedig olyan volt, mintha egy díszletben állna.

Ha a legcsinosabb sztár címet oda kellett volna adni valakinek, az biztosan Amber Heard lett volna. Fényes, bronz ruhája éppen annyit mutatott, amennyit kell és egyszerre volt elegáns és szexi.

Vanessa Hudgens is a minimalista megjelenés mellett tette le a voksát: egy púder színű, egyszerű szabású, földig érő ruhát választott, ami pont egyszerű nagyszerűségével keltett feltűnést.

Nem kell a push up! (X)

Attól függetlenül, hogy a mell a nőiesség, anyaság egyik szimbóluma, nem kell megijednünk, ha kisebb méretekkel rendelkezünk. A kisebb melleknek sokkal több előnye van, mint a nagyobb méreteknek. A nagyobb méretet „cipelni” kell, ráadásul sok fazon kevésbé előnyös. Tehát ha kisebb méretekkel rendelkezik valaki, ne szégyellje, hanem bátran viselje. Szerencsére ma már a melltartó nélkül viselt ruhák divatban vannak, így a formás idomokat szabadon lehet hagyni.
Címkék: ama divat ruha szett sztárok vörös szőnyeg

Szólj hozzá

KOMMENTEK BEZÁRÁSA

Még több Sztárhírek

Meghan hercegné sminkese elszólta magát a babáról

Meghan hercegné sminkese elszólta magát a babáról

Úgy tűnik, ő sem tud titkot tartani!

Palvin Barbit eljegyezték?

Elég egyértelmű képet posztolt Instájára!

Nincs ma cukibb David Beckham posztjánál

Nagyon aranyosan köszöntötte fel Victoriát a születésnapján.

Még egy világsztár csatlakozik Justin Bieber és Ariana Grande közös dalához

És soha, de tényleg soha nem találnád ki, hogy kicsoda! Sőt, ha meglátod a nevét, még kételkedni is fogsz...

Minden, amit Vilmos állítólagos szeretőjéről tudni lehet

Komolyan összeszűrte a levet ezzel a nővel?

2019 eddigi legdurvább celebszakításai

Még csak április van, de már most túl vagyunk egy csomó drámán.

Ezért volt kínos Kholoé Kardashian kislányának szülinapja

Az exek nagyon kellemetlenül érezték magukat...

Ő az X-Faktor új mentora!

Végre bejelentették, ki lesz Radics Gigi utódja!

Öngyilkos akart lenni a Trónok harca sztárja

Nagyon őszintén mesélt a lelki problémáiról a színésznő.

Hivatalos: Britney Spears visszavonul

És valószínűleg végleg!

Már megszületett Meghan hercegné babája?

A fanok nagyon gyanús posztot találtak a royal pár Instáján...

Bradley Cooper dobta Lady Gagát?

Mosolyszünet lenne a Csillag születik sztárjai között?