Öngyilkos akart lenni a Spice Girls énekesnője

Nagyon durva vallomást tett a világhírű énekesnő. Hogy tudta ilyen sokáig titkolni?

Öngyilkos akart lenni a Spice Girls énekesnője

A Spice Girls szexi sztárja, Mel B nagyon nehéz éveket tudhat maga mögött. Nemrég vált el férjétől, aki testileg és lelkileg bántalmazta éveken át, majd a drogokkal is meggyűlt a baja. Az énekesnő, aki a nyáron megjárta a rehabot, a napokban jelentette be, írt egy életrajzi könyvet, ami a Brutálisan őszinte címet kapta. Az egyik magazinban megjelent belőle egy részlet, ebben nagyon durva dolgokról tesz vallomást a sztár.

Mel B konkrétan azt árulta el, hogy 2014-ben megpróbálta gyógyszertúladagolással megölni magát. Az énekesnő szerint ez volt élete legszomorúbb időszaka, mert úgy érezte, eltávolodott a családjától, a férfi pedig, aki örök szerelmet ígért neki, állandóan bántotta. Miután bevette a tablettákat, rájött, mégsem akar meghalni, ezért azonnal bevitette magát a kórházba, ahol megmentették az életét.

A mája és a veséi súlyosan károsodtak, de megúszta a dolgot, néhány nappal később már az X-Factor egyik mentorszékében ült. Persze előtte a sminkesek gondosan eltüntették a sérüléseket, amiket még az eset előtt a férje okozott neki… Szegény Melanie…

Szerencsére úgy tűnik, a sztár azóta tényleg összeszedte magát, alig várja a Spice Girls reunion turnéját. Ugye, te is így vagy ezzel?

View this post on Instagram

I see you @heidiklum

A post shared by Scary Spice Mel b (@officialmelb) on

Még több

Sztárhírek