2018.12.05.@ 05.12

Palvin Barbi hatalmas bejelentést tett

A világhírű magyar modell Twitteren írta meg a nagy hírt!

Central Médiacsoport Zrt.
0 Megosztás

Oszd meg a cikket

Palvin Barbi hatalmas bejelentést tett

Palvin Barbi extra sikeres évet tudhat maga mögött, és úgy tűnik, 2019 is hasonlóan telik majd számára. A modell ugyanis tegnap jelentette be egy Twitter posztban, hogy jövőre is szerepelni fog a Sports Illustrated fürdőruhás különszámában.

A modell még 2016-ban kapott helyet először az SI-ben, és rögtön az első sorozatával igazi kommentcunamit indított el, ugyanis nagyon sokan megjegyezték, hogy Barbi picit felszedett magára és nem lenne épp helye a többi lány között. Sőt, akadtak olyanok, akik egyenesen plus-size modellnek hívták. Ennek ellenére elnyerte az év újonca címet! Épp ezért nem is olyan meglepő, hogy 2017-ben, sőt 2018-ban is visszahívta a magazin a bikinis különszámához.

Bár Barbi az első sorozatában is elképesztően jól nézett ki, az utóbbi két fotózásra már visszanyerte régi alakját, ráadásul sokkal bevállalósabb képek is készültek róla, amik lényegében minden alkalommal felrobbantották a netet. Ezek után persze nagyon kíváncsiak vagyunk, hogy 2019-ben hogyan is tudja überelni az előző három év brutális sikereit, főleg, hogy az SI fürdőruhás különszámába tényleg csak a legjobb modellek kerülhetnek be, Barbinak pedig ez már negyedjére sikerült!

Címkék: 2019 bejelentés bikini fürdőruha modell palvin barbara sports illustrated Twitter

Szólj hozzá

KOMMENTEK BEZÁRÁSA

Még több Sztárhírek

Miley Cyrus meztelelnül pózol a kutyájával

Miley Cyrus meztelelnül pózol a kutyájával

Újabb érthetetlen képet tett ki az Instájára...

Adele és Jennifer Lawrence bulijáról beszél ma mindenki

A két híresség alaposan kiengedte a gőzt tegnap este!

Justin Bieber felesége retteg a rajongóktól

A modell egy interjújában elárulta, hogy mi akasztja ki őt a fanok viselkedésében.

Nem fogod elhinni, kivel randizik Lady Gaga!

Egy színészről van szó, de talán nem erről, akire elsőként gondolnál...

Súlyos betegségéről vallott Emilia Clarke

A Trónok harca sztárja egy nagyon durva betegség túlélője!

Macaulay Culkin reagált a Michael Jackson-botrányra

Végre megtörte a csendet a kínos üggyel kapcsolatban.

Így választotta ki az esküvőjére a zenekart Horváth Cintia

Egyre jobban közelít a Miss Balaton korábbi közönségdíjasának Nagy Napja. Kíváncsi vagy, hogy halad a szervezéssel?

Nem értik a fanok Ariana Grande pólóját

A turnéra tervezett póló egyáltalán nem jött be a rajongóknak.

Nem hiszed el, mennyibe került Meghan Markle kismama ruhatára

Egy vagyont költött az elmúlt hónapokban ruhákra!

Harry herceg legújabb fotóinál nem látsz ma cukibbat

Készülj fel, mert ezektől a képektől tutira olvadozni fogsz!