2019.05.10.@ 13.05

Cuki fotók jelentek meg Justin Bieberről és feleségéről

Nézd meg, milyen aranyosak együtt!

Central Médiacsoport Zrt.
0 Megosztás

Oszd meg a cikket

Cuki fotók jelentek meg Justin Bieberről és feleségéről

Justin Bieber és Hailey Baldwin tavaly ősszel, a legnagyobb titokban házasodott össze. Ha igazak a hírek, akkor boldogabbak, mint valaha, és már a családalapítást fontolgatják. Na persze előbb állítólag még szeretnének tartani egy második esküvőt is, ahova meghívhatják a családtagjaikat és barátaikat, mert ez az első körben elmaradt.

Viszont az a rossz hírünk, hogy Mrs. Bieber nővére, a 26 éves Alaia a napokban elárulta: fogalma sincs, mikor lesz a ceremónia, mert a sztárpár hol foglalkozik a dologgal, hol pedig totál elhanyagolja. Látszik, hogy nem a papír a legfontosabb nekik.

Május 9-én este egyébként ezt New York utcáin is bebizonyították a világnak, hiszen úgy turbékoltak, akár egy gerlepár. Mint mindig, most is elég rendhagyó módon voltak felöltözve, Hailey hatalmas, sárga kabátja mellett nehéz lenne szó nélkül elmenni – Justin nadrágjának pedig olyan hosszú volt a megkötője, hogy a fanok a lelki szemeik előtt már látták, ahogy megbotlik benne. De szerencsére ez nem történt meg, úgyhogy nyugi!

Viszont nézd csak, milyen édesek együtt!

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

I Love You Justin (@teddybearbieber) által megosztott bejegyzés, Máj 9., 2019, időpont: 5:10 (PDT időzóna szerint)

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

FUCK OFF 👑 (@thwbieber) által megosztott bejegyzés, Máj 10., 2019, időpont: 12:03 (PDT időzóna szerint)

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

🇺‌🇵‌🇩‌🇦‌🇹‌🇪‌🇸‌ (@jaileysources) által megosztott bejegyzés, Máj 9., 2019, időpont: 8:24 (PDT időzóna szerint)

Címkék: fotók hailey baldwin Justin Bieber képek külföldi sztárok new york szerelem

Szólj hozzá

KOMMENTEK BEZÁRÁSA

Még több Sztárhírek

Madonna ellopta az Euróvíziót – de sokkal többet adott cserébe

Madonna ellopta az Euróvíziót – de sokkal többet adott cserébe

Steiner Kristóf ezúttal az Eurovízión átélt élményeit osztja meg veled.

Soha nem látott fotókat posztolt Meghan és Harry az évfordulójukra

Instán osztották meg a képekből álló felvételt.

Ezért születtek a sztárbabák ugyanazon a héten

A csillagokban keresd a magyarázatot.

Kiderült: ezért ment tönkre Meghan első házassága

Fogadjunk, hogy ezt eddig nem tudtad!

Rita Ora dögös képei felrobbantották a netet

A cikis villantások után most újra szuper formában az énekesnő!

Nem hiszed el, ki lesz az új Batman!

Erre azért tuti nem számítottál!

Újabb titok derült ki Meghan és Harry esküvőjéről

Ugye te is sejted, hogy ismét valami nagyon romantikus dologról van szó?

Ez lesz a Trónok harca 3. sárkányának sorsa?

Vigyázz, itt megint elég nagy lesz a spoilerveszély!

Britney Spears már nem beszámítható

Egyre rosszabb állapotban van az énekesnő, hiába próbálnak neki segíteni.

Ez lenne Kim Kardashian 4. gyerekének neve?

Több mint egy hete megszületett a negyedik Kardashian-West baba, de még mindig nem tudjuk a nevét.