Meghan és Harry egy étteremben vacsoráztak, de senki nem ismerte fel őket

Ilyen sem volt még!

Meghan és Harry egy étteremben vacsoráztak, de senki nem ismerte fel őket

Meghant és Harryt nemrég képmutatónak nevezték, mert állandóan magángéppel utaznak mindenhova, közben pedig a klímaváltozásról tartanak előadásokat. Akkor sokan teljesen kiakadtak, hogy nem lenne kötelező ilyen fancy módon utazniuk csak azért, mert a royal család tagjai. Most viszont úgy tűnik, visszavettek a luxusból, hiszen egy olcsóbb étteremben vacsiztak, ahol még a tömegből sem tűntek ki.

Ebben az étteremben vacsizott Meghan és Harry. Fotó: Profimedia – Red Dot

Legalábbis ezt állítja a brit Sun magazin forrása, aki szintén a Rose & Crownban kajált, amikor a royal pár megjelent Archie-val együtt. „Úgy láttam, hogy a személyi asszisztensükkel együtt ültek az asztalnál. Meghan Archie-t ringatta az idő nagy részében. A kicsi nagyon aranyos volt, egyszer sem lehetett hallani, hogy sírt volna. Senki sem ismerte fel őket. A személyzet nyilván tisztában volt vele, hogy ők azok, de persze nem verték nagy dobra” – mesélte az ismeretlen üzletember.

Az is kiderült, hogy nagyjából 15 fontot, vagyis körülbelül 5 ezer forintot költöttek fejenként egy-egy főételre, így a kritikusok most nem mondhatják, hogy Meghan és Harry mindig csak méregdrága helyekre járnak. Az viszont elég furcsa a történetben, hogy senki sem ismerte fel őket és nem készült egyetlen lesifotó sem…

Még több

Sztárhírek