2019.09.02.@ 13.09

Ezért lesz más Charlotte első napja a suliban, mint Györgyé

Itt a szeptember, így végre eljött a nagy nap a kis Charlotte számára is!

Central Médiacsoport Zrt.
0 Megosztás

Oszd meg a cikket

Ezért lesz más Charlotte első napja a suliban, mint Györgyé

Bár Charlotte hercegnő még csak négyéves, máris iskolába megy, hisz a brit oktatási rendszer más formában működik, és ennyi idősen az ottani gyerekek már egy úgynevezett preschoolba, vagyis elősuliba járnak. A kislány szeptember 5-én megy először a londoni Thomas’s Battersea-be – oda, ahova bátyja, György herceg is jár.

A brit bulvárlapok folyamatosan arról írnak, hogy vajon mit fog tanulni a kislány az iskolában – hisz már ennyi idősen is lehet szakosodni. Tippjeik szerint Charlotte francia órákra fog járni, emellett pedig zenét, művészeteket tanul majd, de lesz balettórája és természetesen számítástechnikája is.

És miért lesz más most a kis Charlotte-nak, mint anno Györgynek volt? Egyrészt neki valószínűleg könnyebben megy majd a beilleszkedés, hiszen a bátyjától biztos sokat hallott már a suliról és az ottani dolgokról. Másrészt őt az első napján nemcsak az apukája, Vilmos kíséri majd el, de vele lesz Katalin is. A kis Györgyöt ugyanis anno egyedül az apja kísérte be a suliba az első napján, Katalin ugyanis épp terhes volt Lajossal, és a folyamatos rosszullétek miatt nem tudott részt venni a fontos eseményen.

Amire pedig biztosan számítani lehet majd, azok az új cuki fotók Charlotte-ról és a szüleiről, akik kézenfogva kísérik majd a suliba a kislányt.

Címkék: charlotte hercegnő első nap györgy herceg iskola Katalin hercegné kislány négy éves royal család suli sulikezdés szeptember vilmos herceg

Szólj hozzá

KOMMENTEK BEZÁRÁSA

Még több Sztárhírek

Egyre durvább a Johnny Depp-Amber Heard dráma

Egyre durvább a Johnny Depp-Amber Heard dráma

Soha nem fognak leszállni egymásról?

Meghan ezekkel a trükkökkel szerettette meg magát másokkal

Az egykori színésznő semmit nem bíz a véletlenre!

27 évesen meghalt Elvis Presley unokája

Öngyilkosságot követett el.

Katalin és Vilmos arra készül, hogy megtörjenek egy fontos hagyományt

György herceg érdekeit szem előtt tartva dönthetnek így.

Fáj a mellkasod szakítás után? Ez áll a háttérben

Ezért érzed szó szerint érzed a lelked, ha nagyon szomorú vagy.

Taylor Swift és Katy Perry valójában rokonok?

Talán még ők maguk sem tudták!

Egyre nagyobb a botrány Will Smith és a felesége körül

A megcsalás miatti hisztibe most már egy váratlan fél, 50 Cent is beszállt.

Britney Spears egy életre elhallgattatta a trollokat ezzel a húzással

Sokan büszkék rá, amiért ilyen keményen kiállt önmagáért.

A Riverdale sztárja egyre borzalmasabban néz ki

A rajongókat teljesen megosztotta KJ Apa új külseje.

Meghan soha nem is akart Angliában maradni

Nem semmi, mivel vádolják már megint Harry herceg feleségét!

Ismerd meg a Sport Illustrated első transznemű modelljét!

Valentina Sampaio a kifutó után a címlapokat is meghódítja!