Gyerekei miatt több eseményt le kellett mondania Katalin hercegnének  

Vilmosnak egyedül kell majd helytállnia.

Gyerekei miatt több eseményt le kellett mondania Katalin hercegnének  

A brit Mirror Online értesülése szerint Vilmos hercegnek ma este egyedül, felesége nélkül kell majd megjelennie két igen fontos eseményen is, Katalin ugyanis nem tart majd férjével. A párnak egyébként minden évben a Tusk Conservation Awards-on van jelenése, utána pedig a National Portrait Gallery-ben megrendezett fogadáson. Miután kiderült, hogy Katalin skippeli a programokat, azonnal beindultak a találgatások és mindenki arra volt kíváncsi, hogy a hercegné vajon miért nem kíséri el Vilmost.

De nyugi, nem kell semmi rosszra gondolni! A Kensington-palota szóvivője ugyanis elmondta, hogy a hercegné a gyerekei miatt fog távol maradni. Hát nem édes? Katalin egy igazi szerető anyuka, aki a kis Sarolta hercegnő, György és Lajos herceg miatt simán lemond a kötelezettségeiről.

Sajnos ennél többet nem tudni a dologról, a pontos okokról ugyanis a szóvivő nem beszélt. Mi azonban simán el tudjuk képzelni, hogy a gyerekek egyszerűen együtt szerettek volna tölteni egy estét az anyukájukkal, Katalin pedig érthető módon nem tudott nekik nemet mondani. Vagy akár az is lehet, hogy elkaptak valamilyen vírust, így az anyukájuk otthon marad velük. Bár nekünk azért az is gyanús, hogy mostanában felröppent a pletyka, miszerint Katalin megint terhes, így még az is megeshet, hogy rosszullétek miatt kell kihagynia néhány programot.

Kate egyébként több alkalommal is bizonyította már, hogy mennyire jó édesanya. Halloweenkor például beugrott Györggyel London egyik legnépszerűbb szupermarketébe, a Sainsbury’s-be, hogy megvegye kisfiának a tökéletes jelmezt, ahelyett, hogy elküldte volna mondjuk a személyi asszisztensét.

Még több

Sztárhírek