Beszédhibás lett szerepe miatt a Trónok harca sztárja

Nagyon durva, mit mesélt a színész!

Central Médiacsoport Zrt.
0 Megosztás

Oszd meg a cikket

Beszédhibás lett szerepe miatt a Trónok harca sztárja

John Bradley éveken át alakította a Trónok harca Samwell Tarlyját, az önbizalomhiányos, dundi lovagot, aki azonban bátrabb és intelligensebb, mint sok nagy hírű harcos. A most 31 éves színésznek a szerep kedvéért muszáj volt megtanulnia profi módon dadognia, amiről most meglepő dolog derült ki.

Egy friss interjúban John elárulta, annyira a lelke mélyéig hatolt a bizonytalan karakter, hogy egy idő után már nem tudott nem dadogni, akkor is Samként élt, amikor a kamera nem forgott.

„Több csapdába belesétáltam Sammel, illetve ezeket a csapdákat én magam állítottam. Traumatikus volt a gyerekkora és sokat szenvedett, ez dadogás és tikkelés formájában mutatkozott meg rajta. (…) Volt olyan, hogy úgy éreztem, vagy 5 perce nem tudok megszólalni, a többi színész ott állt, én pedig nem tudtam beszélni, egyszerűen nem jöttek ki szavak a számból. Az egyik jelenetben például Kit Harington a lehető legkedvesebb módon megkért, hogy kezdjem a szövegemet egy kicsit hamarabb. Én pedig egyszerűen képtelen voltam rá!” – mesélte John, aki nagyon kellemetlenül érezte ekkor magát, hiszen a komplett stáb biztosra vette, hogy elfelejtette a szövegét, pedig nem erről volt szó.

 

View this post on Instagram

 

A post shared by John Bradley (@johnbradleywest) on Sep 21, 2019 at 6:22pm PDT

A színész hozzátette a Trónok harca utáni castingokon is előfordult, hogy dadogott, a rendezők pedig azt hitték, ez megszokott dolog nála.

„Szerintem úgy gondolták, ez hozzám tartozik, pedig csak rám tört egyfajta szorongás!” – tette még hozzá a sztár, akinek úgy tűnik, kell egy kis idő, hogy kiheverje ezt a nehézsorsú karaktert.

Címkék: dadogás john bradley külföldi sztárok trónok harca

Szólj hozzá

KOMMENTEK BEZÁRÁSA

Még több Sztárhírek

Vállaltan meleg sztárok, akiket heteró szerepben ismertél meg

Vállaltan meleg sztárok, akiket heteró szerepben ismertél meg

Nem egyszer volt már példa arra Hollywoodban, hogy meleg karaktert alakítottak heteró színészek. De az ellenkezője is megtörtént már (igaz, kevesebbszer). Ők a kedvenc meleg sztárjaink, akik heteró szerepben váltak ismertté.

Ezzel a betegséggel küzd a Things Heard & Seen sztárja, James Norton

James Norton, a Kísértő múlt sztárja őszintén beszélt gyógyíthatatlan betegségéről, és az ezzel járó nehézségekről.

Nem fogsz hinni a szemednek, mennyit változott Istenes Bence 10 év alatt

Istenes Bence 2008 óta Magyarország egyik legmenőbb műsorvezetője! Csekkold le, mennyit válozott a karrierje kezdete óta!

Azonnal látnod kell a karddal tortát szeletelő Erzsébet királynőt

Ha egyszer valamit Erzsébet királynő a fejébe vesz, arról jobb, ha senki nem próbálja meg lebeszélni.

Weisz Fanni bikinis fotója mindent visz

Itt a nyár, szóval ne lepődj meg, ha az Instát olyan dögös fotók árasztják majd el, mint amilyen Weisz Fannié is.

Ennél szexibb bizonyíték nem is lehetne Jennifer Lopez és Ben Affleck szerelmére

Köszönik, ennél boldogabb már nem is lehetne a Jennifer Lopez-Ben Affleck páros, a bizonyíték pedig szemmel látható, nagyon édes, és azonnal elolvadsz tőle.

A 6 legőrültebb teória a királyi családról

Gyíkemberek, vámpírok és titkos ügynökök... Ők mind a királyi család család tagjai - legalábbis a következő egészen bizarr elméletek szerint.

Két éve még a megélhetésért küzdött a 365 nap sztárja, Michele Morrone

A Netflix erotikus sikerfilmje, a 365 nap brutál nézettséget produkált, és már készülőben a második és harmadik része is. A főszereplő, Michele Morrone azóta menő színész és üzletember lett, de nem volt ez mindig így!

Szédületes, mennyit változott Palvin Barbi 15 év alatt!

Palvin Barbit 2006-ban fedezték fel, azóta pedig nemcsak Magyarország, de a világ leghíresebb modelljei között tartják számon. Csekkold, hogyan festett karrierje kezdetén!

Csak PR-fogás Irina Shayk és Kanye West kapcsolata?

Van rá esély, hogy nem is olyan rózsaszín ködlepte Kanye West és Irina Shayk kapcsolata…

Meghan Markle tömegeket háborított fel

Amihez nyúl, abból botrány lesz, és sajnos ezúttal sem volt ez máshogy. Most épp Meghan Markle hangoskönyve miatt tajtékzik a net.

Katalin hercegné lélegzetelállítóan néz ki ebben a ruhában

Itt a bizonyíték, hogy a rózsaszín erősebb árnyalata is zseniálisan áll Katalin hercegnének. Arról már nem is beszélve, hogy egy csodás szabású Alexander McQueen ruháról van szó.

Dér Heni új videóját nehéz kibírni sírás nélkül

Kijött Dér Heni Szeretemdal című klipje, és valószínűleg még a legnagyobb trolloknak is nehéz lesz megszólalni utána.