2019.12.31.@ 09.12

9 celebpáros, aki 2019-ben jegyezte el egymást

Szinte megszámlálhatatlanul sok celeb ujjára húztak gyűrűt idén, így jövőre rengeteg sztáresküvő lesz.

Central Médiacsoport Zrt.
0 Megosztás

Oszd meg a cikket

9 celebpáros, aki 2019-ben jegyezte el egymást

2019-ben szinte minden hétre jutott egy celebeljegyzés, sőt, akadtak közöttük olyanok is, akik már idén össze is házasodtak. Ám rengetegen maradtak még, ez pedig azt jelenti, hogy jövőre tele lesz a naptár celebesküvőkkel. Sőt, még egy újabb royal menyegzőre is sor kerül majd. Na de nézzük, kik azok a sztárpárok, akik összekötik az életüket.

Chris Pratt és Katherine Schwarzenegger

Rögtön januárban jött a hír, hogy Chris Pratt gyűrűt adott Schwarzenegger lányának, akit pár hónappal később feleségül is vett. A sztárok egyébként 2018 júniusában jöttek össze.

Jennifer Lawrence és Cooke Maroney

Februárban a sort az Oscar-díjas Jennifer Lawrence folytatta, aki azóta már férjhez is ment. Mivel a színésznő nincs jelen a social médiában, és nem szívesen beszél a magánéletéről, ezért sajnos részleteket nem lehet tudni egyik eseményről sem.

Fotó: Profimedia – Red Dot

Orlando Bloom és Katy Perry

A színész a lehető legromantikusabb napon, Valentin napon kérte meg az énekesnő kezét. Az esküvő dátumát egyelőre még nem tűzték ki.

View this post on Instagram

full bloom

A post shared by KATY PERRY (@katyperry) on

Jennifer Lopez és Alex Rodriguez

A világ egyik legnagyobb és legdrágább gyűrűje volt a harmadik főszereplő ebben a sztoriban. Alex nagyon romantikus helyszínt választott: a tengerparton, naplemente közben kérte meg szerelme kezét.

Tóth Gabi és Krausz Gábor

Nem sokkal az eljegyzás után derült ki az is, hogy az énekesnő babát vár, így nem sokkal később a sztárpár kimondta a boldogító igent. Gabi elárulta, hogy jövőre megismétlik a menyegzőt, amin már a kislányuk is részt vesz majd.

Király Viktor és Virág Anita

Tavasszal végre a magyar hírességek is beindultak, Király Viktor is megkérte barátnője kezét.

Fotó: Instagram

Sarah Hyland és Wells Adams

A megható pillanatokat Wells egy rejtett kamerával filmezte le, hogy örök emlék lehessen a számukra.

Diaz és Patrícia

A Wellhello énekese a nyáron döntött úgy, hogy kapcsolatuk ötödik évfodulóján megkéri barátnője kezét.

View this post on Instagram

5 év és egy nagy IGEN 💍❤️

A post shared by László Diaz Csöndör (@diazbeats) on

Beatrix hercegnő és Edoardo Mapelli Mozzi

Az ősszel pedig az is kiderült, hogy 2020-ban sem maradunk royal esküvő nélkül, ugyanis megkérték Erzsébet királynő egyik unokájának kezét.

Címkék: 2019 eljegyzés beatrix hercegnő celebek diaz eljegyzés esüvő jennifer lopez kapcsolat király viktor sara hyland szerelem sztárok eljegyzése tóth gabi

Szólj hozzá

KOMMENTEK BEZÁRÁSA

Még több Sztárhírek

Újabb gusztustalan dolog derült ki Johnny Deppék pere során

Újabb gusztustalan dolog derült ki Johnny Deppék pere során

Amikor már azt gondoltad, hogy a hitvesi ágyban talált ürüléknél nem jön rosszabb…

Sztárok, akikről nem tudtad, hogy transzneműek

Gyönyörűek, sikeresek, és úgy döntöttek, nőként élik le az életüket.

Micsoda? Ellie Goulding nem él együtt a férjével?

Érdekes dolgok derültek ki az énekesnő kapcsolatáról.

Ezért hiszi azt mindenki, hogy Dakota Johnson biszexuális

Előkerült egy elég érdekes interjú...

Brad Pitt kapcsolata minden eddiginél rosszabb a fiával

Szomorú dolog derült ki a viszonyukról…

Király Viktor megmutatta kisfiát: kiderült, kire hasonlít a baba

A kis Kolen már 2 hónapos, de most először mutatták meg az arcát a nyilvánosságnak.

Gigi Hadid végre megmutatta a terhes pocakját!

Sokat kellett várni erre a pillanatra.

Weisz Fanni válik: ezért döntöttek így a párjával

Instagramon jelentették be a hírt.

Will Smith és felesége elmenekült a botrány elől

Méghozzá igazi luxus körülmények közé…

Meghan alaposan odavágott ezzel a lépéssel

Sikerült tökéletesen megválasztani az első nyilvános beszédét.

Törölte csatornáját a világ leghíresebb YouTubere, ezért döntött így

Jenna Marbles lelkiismeretére hatott a Black Lives Matter-mozgalom.

Ezért szenved Lajos herceg

Képtelen betartani a karantén egyik legfontosabb szabályát.