Nem hiszed el, miről kell lemondania Vajna Tímeának

Olyan helyen járt, ahol többé nem fog.

Central Médiacsoport Zrt.
0 Megosztás

Oszd meg a cikket

Nem hiszed el, miről kell lemondania Vajna Tímeának

Lassan egy év telt el Andy Vajna halála óta, ami alatt özvegye, Vajna Timi sok mindenen keresztül ment. Rengeteg kritika és támadás érte Timit, sokszor kiforgatták a szavait, és álhíreket terjesztettek róla. Sőt, egyszer a nyílt utcán is megtámadták egy félreértés miatt. Októberben kiderült, hogy Andy Vajna eredeti végrendelete eltűnt, így özvegye örökölte a teljes vagyonát. De emellé kapott egy 13 milliárdos adósságot is, amit egy éven belül rendeznie kell. Timi tavaly év végén elmesélte, mennyire megviselte őt a férje elvesztése, mind fizikailag és lelkileg is. Azt is hozátette, hogy nem szeretne több interjút adni, és Amerikába költözik.

Idén a filmproducer özvegye is részt vett a Golden Globe-on, ahova Návai Anikóval és Náray Tamással érkezett. Mint kiderült, Vastag Csaba is becsekkolt az eseményre, ahol a Hello Hollywoodból riportereként ki is faggatta Timit. „Ma este csak élvezem a hangulatot és Andyre gondolok, mert igazából ő vezetett be ide, meg Anikó. Szerintem utoljára vagyok most itt, úgyhogy jó lesz egy picit nosztalgiázni” – mondta Timi Vastag Csabának. Eszerint férje emlékére még utoljára részt vett a díjátadón, de többször nem tervezi, hogy elmegy. Egyébként egy nagyon csini, földig érő ruhában jelent meg a gálán, amit az internetről rendelt, és elmondása szerint mindenki imádta.

 

View this post on Instagram

 

A post shared by Hello Hollywood YouTube 😜 (@hellohollywoodbol) on Jan 8, 2020 at 9:00am PST

Címkék: amerika andy vajna díjátadó Golden Globe návai anikó vajna tímea vajna timi

Szólj hozzá

KOMMENTEK BEZÁRÁSA

Még több Sztárhírek

Drámai részletek derültek ki Dér Heni babájának születéséről

Drámai részletek derültek ki Dér Heni babájának születéséről

Tegnap végre megszületett Dér Heni kisfia, de nem sokon múlott, hogy az énekesnő ne a kocsiban adjon életet a kisbabájának.

Jennifer Lopez tényleg újrakezdené Ben Affleckkel

Egyre több jel utal arra, hogy Jennifer Lopez és Ben Affleck visszahozzák a 2000-es éveket és újra összejönnek. A legújabb infók szerint erre egyre nagyobb az esély.

Harry herceg nem akar olyan apa lenni, mint Károly herceg

Harry herceg szerint az apja, Károly herceg rengeteg fájdalmat és szenvedést okozott neki gyerekkorában.

Majdnem kirúgták az Alkonyatból, most ő a rendezők álma – Robert Pattinson-portré

Képes volt őrültnek nevezni Stephenie Meyert, a nőt, akinek a karrierjét köszönheti. Igaz, az Alkonyat-filmekben megformált karakterét is gyűlölte, és kis híján kirúgták, amikor megpróbált életet lehelni a csillogó vámpír figurájába. De nem ez az egyetlen meglepő húzása, ami Hollywood egyik legizgalmasabb különcévé tette a ma 35 éves Robert Pattinsont.

6 sztár, aki még a saját rajongójával is képes összebalhézni

Az tuti, hogy ezek a hollywoodi sztárok kifejezetten utálják a saját rajongóikat!

Breaking: megszületett Dér Heni kisbabája

Csodás hírünk van, Dér Heni végre édesanya, ma életet adott első gyermekének!

Harry herceg kőkeményen beszólt a királyi családnak

Legújabb interjújában frappáns, de annál keményebb hasonlatot dobott be Harry herceg, milyen az élet az angol királyi család tagjaként.

Kourtney Kardashian maga tetovált pasija karjára, ez lett belőle

Hogy lehet valami fájdalmasan cuki? Máris mutatjuk az élő példát, hála Kourtney Kardashian Travis Barkeren landolt tetoválásának.

Intim dolog derült ki Vilmos herceg és Katalin hercegné korai kapcsolatáról

El tudod képzelni Katalin hercegnét és Vilmos herceget, amint egymás tekintetébe feledkeznek egyetemistaként? Ha nem, akkor segítünk egy régi sztorin keresztül.

Erre költi majd Bill Gates vagyonát a felesége

Lesz miből gazdálkodnia Bill Gates feleségének a válás után is, de ismerve eddigi munkásságát és törekvéseit, borítékolható, hogy jó helyre megy majd az a rengeteg pénz.

Itt a bizonyíték, hogy Jennifer Lopez és Ben Affleck újra összejön

Egy legjobb barát már csak tudja, mire van szüksége a másiknak, ha eddig kételkedtél volna abban, hogy Jennifer Lopez és Ben Affleck ismét egy pár lesznek.

Meghan Markle nagyon durván beégette magát

Mondjuk úgy, Meghan Markle nem hozott túl következetes döntést ezzel az üzleti lépéssel, sőt, konkrétan egy korábbi megmozdulását tette nevetségessé.

Dér Heni így próbálta meg beindítani a szülését

Az énekesnő túlhordta kisbabáját, és már sorra próbálja ki a trükköket, hogy végre beinduljon a szülés. Dér Heni még olyan dolgot is bevetett, amit magától egészen biztosan nem tett volna meg.