Megunta a Star Wars sztárja, hogy utálják, kínosan vágott vissza

John Boyega kiakadt a netre!

Megunta a Star Wars sztárja, hogy utálják, kínosan vágott vissza

A tavalyi év legjobban várt filmje egyértelműen a Star Wars – Skywalker kora volt, hiszen megválaszolta végre a 2015-ben útjára induló trilógia legnagyobb kérdéseit. A film nem lett egyértelműen sikeres sem a kritikusok, sem a rajongók körében (mi határozottan bírtuk), az viszont kifejezetten meglepő volt, hogy a film egyik szereplője egyenesen utálta. Jobban mondva azt, amit a karakterével tettek.

A Finnt alakító John Boyega még az előző rész (Az utolsó Jedik) bemutatása után fakadt ki, miszerint a főszereplőnek induló karakterét mellékvágányra száműzték, többé semmi értelme, és mivel ez nem változott a 3. részben sem, a színész dühe nem enyhült.

via GIPHY

Ha még nem láttad volna, SPOILER következik:

Boyegának az fájt legjobban, hogy Az ébredő Erőben még úgy tűnt, Rey és Finn karaktere összejön, néhány ezer rajongó viszont már akkor kiszúrta, a csillagközi gonosz, Kylo Ren (Adam Driver) és Rey (Daisy Ridley) között sokkal látványosabb a kémia.

via GIPHY

Nem tudni, hogy mindezt a széria producere, J.J. Abrams is így gondolta, vagy egyszerű fanservice-ről van szó, mindenesetre úgy alakították a szálakat, hogy Reylo (Rey + Kylo) tényleg összejön a befejezésre. Még ha csak egy rövid időre is.

via GIPHY

Boyega viszont olyan szinten utálja mind az utolsó filmet, mind az őt piszkáló trollokat, de főleg a Reylo drukkereket, hogy készített egy videót, amiben egész egyszerűen lezúzza a témában készült mémeket/kommenteket. Vicces vagy ciki? Szerintünk határozottan utóbbi…

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Glad I got that out of my system 🤣

John Boyega (@johnboyega) által megosztott bejegyzés,

Tökéletes és egészséges hullámok – ha erre vágyik, válassza a Rowenta új hajsütővasát! (x)

A Rowenta Ultimate Experience Air Care az újgenerációs hajsütővasak úttörője, mely anélkül biztosít lélegzetelállító megjelenést, hogy közben roncsolná a haját. A Rowenta szabadalmaztatott Fresh Flow technológiája tökéletes eredményt garantál miközben megőrzi haja egészségét is! A professzionális hullámok egyszerűen, három másodperc alatt elérhetők...

Még több

Sztárhírek