2020.01.18.@ 11.01

Erre készül Vajna Timi férje halálának első évfordulóján

Így emlékezik meg Andy Vajnáról.

Central Médiacsoport Zrt.
0 Megosztás

Oszd meg a cikket

Erre készül Vajna Timi férje halálának első évfordulóján

Andy Vajna 2019. január 20-án halt meg, Vajna Tímea pedig azóta is küzd férje hiányával – derült ki az özvegy Blikknek adott interjújából. Az évfordulóra természetesen Timi már készül: Rendeltem egy hatalmas, szív alakú koszorút száz szál fehér rózsából… A sírhely felszentelését is tervezem januárra, amit Pap Lajos kőszobrász hamarosan befejez. Szerettem volna, ha mostanra elkészül, de a fagyos hideg miatt nem lehetett dolgozni a sírhelyre tervezett oszlopon és filmszalagon.”

Timi azt is hozzátette, hogy mindenről Andy Vajna jut eszébe, akinek „a nevetése, a jósága, az ölelése, az okos és bölcs tanácsai” hiányoznak számára a legjobban. A beszélgetésből az is kiderült, hogy az özvegy az első 3 hónapban önkívületi állapotban volt, és bár még mindig szed altatókat és nyugtatókat, kezdi visszanyerni a fizikai erejét. Mint kiderült, Timi még nem találta meg a tökéletes házat Amerikában, ahol el tudná képzelni a jövőjét, így egyelőre egy albérletben lakik. Egyébként amellett, hogy Andy örökségét szeretné ápolni, fánkozót, macskamenhelyet szeretne nyitni az Egyesült Államokban, illetve belekóstolna az ingatlanbizniszbe is.

Címkék: andy vajna első évforduló évforduló halál megemlékezés sztárhírek vajna tímea vajna timi

Szólj hozzá

KOMMENTEK BEZÁRÁSA

Még több Sztárhírek

7 színésznő, aki eljátszhatta Diana hercegnőt

7 színésznő, aki eljátszhatta Diana hercegnőt

Csekkold le, kik voltak ilyen szerencsések eddig!

Meghalt a Disney sztárja

Még csak most kezdett beindulni a karrierje és az élete...

Kanye West egyetlen mondattal hülyét csinált magából

Nem igazán találjuk a szavakat…

Károly herceg végig tudta, hogy Meghan nem fogja sokáig bírni a királyi családban?

A leendő király sejtette, hogy a dolgok így fognak végződni.

Brad Pittnek ezért kellett bocsánatot kérnie Jennifer Anistontól

Csak így fordulhatott jobbra a kapcsolatuk.

Mostantól Harry Stylesszal töltheted az estéidet!

Ha van tökéletes befejezése a napodnak...!

Gigi Hadid szerelmesebb, mint valaha

Szuper hírek érkeztek a modellről!

Ellen DeGeneres halálhírét keltették, hatalmas a botrány

Egy másik pletyka indította be az álhír terjedését.

Justin Bieber miatt akarta terápiára küldeni Billie Eilisht az anyukája

Érdekes sztorit osztott meg az énekesnő édesanyja.

Johnny Depp megalázó dolgot árult el a bíróságnak exfeleségéről

Ha igaz, amit állít, az borzalmas hatással lehet Amber Heard karrierjére.

Vilmos és Harry felosztották Diana örökségét

Komoly pénzügyi döntést hoztak, amivel csak tovább nő majd köztük a távolság.