Azonnal látnod kell Ariana Grande új tetkóját!

Ikertetkója lett Shawn Mendes-zel!

Central Médiacsoport Zrt.
0 Megosztás

Oszd meg a cikket

Pár napja tartották meg a Grammy-díjátadót, amit teljesen beárnyékolt Kobe Bryant és kislánya tragikus halála. Talán emiatt is siklottunk el afelett az aprócska tény felett, hogy Ariana Grane új tetkót villantott a vörös szőnyegen (és persze azért sem tűnt fel elsőre, mert nem tudtuk levenni a szemünket a Disney-hercegnő inspirálta ruhájáról).

A sztár a bal felső karjára varratott egy pillangót, aminek a jelentéséről eddig nem beszélt. Ari egyébként köztudottan imádja a minimalista tetoválásokat. Olyannyira, hogy folyamatosan feltűnik rajta egy-egy újabb fekete varrat, amit általában be is mutat az Instáján – ezúttal kivételt tett. Itt viszont csekkolhatod a pillangót:

Fotó: Profimedia – Red Dot

Az sem véletlen, ha valahonnan ismerős a rajz, ugyanis tavaly júliusban Shawn Mendes hasonló tetkóval gyarapította a gyűjteményét. Persze ez nem jelenti azt, hogy a kettőnek köze van egymáshoz, lehet szimplán véletlen egybeesés is.

Az viszont sokkal valószínűbb, hogy Mariah Carey miatt került egy pillangó Ari kezére, ugyanis a sztárcsaj többször beszélt már arról, mekkora hatással van rá az énekesnő, és Mariah 6. albumának címe Butterfly (vagyis pillangó). Persze simán lehet, hogy Ariana szimplán csak imádja a lepkéket…

Neked tetszik a tetkó?

Címkék: Ariana Grande énekesnő grammy grammy-díjátadó ikertetkó külföldi sztárok pillangó Shawn Mendes sztárhírek sztárok tetkó tetoválás

Szólj hozzá

KOMMENTEK BEZÁRÁSA

Még több Sztárhírek

A legdurvább pletykák, amik Katalin hercegnéről terjednek

A legdurvább pletykák, amik Katalin hercegnéről terjednek

Katalin hercegné különösebben sosem ad okot viselkedésével arra, hogy pletykáljanak róla, mégis időről időre előkerül egy-egy hajmeresztő sztori róla. Mutatjuk a legvadabbakat.

Tóth Andi hasizma brutálisan jól néz ki

Alig jött ki új dala, máris a toplisták élére szökött, amit Tóth Andi stílusosan egy nagyon menő fotóval ünnepelt meg.

8 dolog, amit biztosan nem tudtál a ma szülinapos Kovács Patríciáról

A mindig mosolygós Kovács Patrícia ma ünnepli a születésnapját, így összeszedtünk néhány érdekességet, amit talán nem tudtál róla.

Bármilyen meglepő, ők is a Kardashian-család tagjai

Azt gondoltad, te már mindent IS tudsz a Kardashian-családról? Akkor meg fogsz lepődni, mert bemutatjuk a legkevésbé ismert családtagjaikat.

8 pocséknak tartott színész, aki valójában zseniális

Igen, tudjuk, hogy a színészek sincsenek mindig a topon, de kár lenne őket leírni pusztán egyetlen rossz szerep után, mikor valójában napjaink legnagyobb tehetségei.

Ashley Tisdale végre megmutatta gyönyörű kislányát

Ennivaló képeket osztott meg Ashley Tisdale a kislányáról, Jupiterről, amiket fogadjunk, hogy nem fogsz tudni mosolygás nélkül végig nézni.

Tóth Andi az új dalában támadja Tóth Gabit

A két énekesnő viszálya továbbra sem csillapodik. Nagyon úgy néz ki, hogy ezúttal Tóth Andi az új dalának szövegével szólt be Tóth Gabinak.

Katalin hercegné feladta az álmait Vilmos hercegért

Katalin hercegnének le kellett mondania a legnagyobb álmáról, különben nem ismerhette volna meg Vilmos herceget.

Nagyobb veszélybe sodorta a családját Fekete Dávid, mint hinnéd

A volt megasztáros jelenleg előzetesben ül, ám ha elítélik, annak Fekete Dávid családja és az egyéves ikerfiai lesznek a legnagyobb vesztesei. És nem azért, mert nem láthatják az apjukat.

Breaking: Jennifer Lopez és Ben Affleck együtt nyaraltak

A Bennifer-fanok kezdhetnek reménykedni, Jennifer Lopez és Ben Affleck ugyanis egyre közelebb kerülnek egymáshoz. Egészen konkrétan együtt nyaralnak!

40 éves lett Bódi Sylvi, ennyit változott az elmúlt 15 évben

25 év telt el azóta, hogy Bódi Sylvit tini szépségikirálynőnek választották. Idén betöltötte a 40-et, de most is bomba formában van, ráadásul azóta rengeteg dologban megmutatta tehetségét és óriási sikereket ért el.

A 6 legmérgezőbb rendező Hollywoodban, akivel pokoli a közös munka

Sajnos nem Gal Gadot az egyetlen nő Hollywoodban, akinek toxikus rendezővel kellett dolgoznia. Bár az lenne a logikus, ha mindennek komoly következménye volna, sok hollywoodi direktor szemrebbenés nélkül alkothat(ott) egy-egy ilyen vád után. Mutatjuk, kik ők.

Drogok és egyéjszakás kalandok: ezek voltak Harry herceg legdurvább botrányai

Mostanában Harry herceg igazi mintaapa és mintaférj, de korábban minden hétre tartogatott egy botrányt a sajtónak és a királyi családnak.