Valóra vált Chris Evans egyik legnagyobb álma

Erre csak a heart-eye emojival tudunk reagálni!

Central Médiacsoport Zrt.
0 Megosztás

Oszd meg a cikket

Valóra vált Chris Evans egyik legnagyobb álma

Chris Evans, miután letetette Amerika kapitány pajzsát, azzal kezdte rémisztgetni a rajongókat, hogy visszavonul a színészettől. Erről viszont szerencsére szó sincs, hiszen, mint mondta, imádja, amit csinál. Plusz van még jó néhány álma a karrierjében, amit szeretne elérni. És úgy tűnik, ezek közül az egyik most meg is fog valósulni.

Szóval a lényeg, hogy Chris nagyon-nagyon szeretne musicalben szerepelni. Ezt még tavaly márciusban, a Hollywood Reporternek adott interjújában árulta el. „Annyira akarok csinálni egy musicalt. Valaki mesélte, hogy remake készül a Rémségek kicsiny boltjáról, én pedig úgy részt vennék benne! Annyira jó lenne, ha eljátszhatnám a fogorvos karakterét!– ábrándozott.

Az álmodozás pedig meghozta az eredményét, a színész ugyanis már nagyban tárgyal a Rémségek kicsiny boltjának producereivel. Igen, a fogász szerepéről. 

Ha esetleg nem vagy képben a filmmel (meg hogy ki is ez a bizonyos fogdoki), akkor egy kis gyorstalpaló: a főszereplője a virágüzletben dolgozó Seymour, aki szerelmes a kollégájába, Audrey-ba. Az ő szadista pasija, Orin Scrivello, az a bizonyos gonosz fogorvos. Seymour viszont ennek ellenére a lányról nevezi el a kedvenc növényét, mégpedig Audrey II-nek. Csakhogy a virágról kiderül, hogy egy húsevő alien, ami emberekkel táplálkozik

Korábban amúgy még arról volt szó, hogy a virágot Lady Gaga fogja megszólaltatni, de a szereplőgárda azóta nagyon sokat változott. A jelenlegi állás szerint az énekesnő nem a Rémségek kicsiny boltjában fogja folytatni a filmes karrierjét, mivel Audrey II megformálására inkább Billy Portert kérték fel. Az ember-Audrey nagy valószínűséggel Scarlett Johansson lesz, míg Seymour szerepére a dögös Taron Egertont nézték ki.

Chris a szerepe miatt elképesztően izgatott, így a hírt azonnal megosztotta Twitteren egy fog emoji és egy felkiáltójel kíséretében:

Címkék: chris evans musical remake rémségek kicsiny boltja új szerep valóra vált álom

Szólj hozzá

KOMMENTEK BEZÁRÁSA

Még több Sztárhírek

7 fotó, ami bebizonyítja, hogy Sarolta hercegnő a királyi család legmakacsabb gyereke

7 fotó, ami bebizonyítja, hogy Sarolta hercegnő a királyi család legmakacsabb gyereke

Sarolta hercegnő az egyik kedvencünk a királyi családból, mert annyira eleven, vagány és ahogy azt a következő képekből is látni fogod: makacs is.

Közel 20 éve szerelmes feleségébe a Netflixes Vágyak/Valóság jófiúja, Mike Vogel

A Cooper Connellyt alakító Mike Vogel nem csak a sorozatban, hanem az életben is igazi mintaapa és férj, aki már egészen fiatalon, 23 évesen feleségül vette élete szerelmét.

6 alkalom, amikor Harry herceg kőkeményen magára haragította Erzsébet királynőt

Akármennyire szereti Erzsébet királynő az unokáját, Harry hercegnek elég sokszor sikerült nála kivernie a biztosítékot az évek során.

Hová tűnt a Trónok harca legszerethetőbb színésze, John Bradley?

Ha igazi GOT-fan voltál, akkor biztosan tudod, hogy ő alakította az egyik legszerethetőbb karaktert, Samwell Tarly-t, de azóta nem sokat hallani róla...

Meghan Markle a gyerekeinek is továbbadhatja ritka betegségét

Meghan Markle valószínűleg egy nem mindennapi szindrómában szenved, ami általában genetikus, így hatással lehet Archie-ra és Lilibet Dianára is.

Madonna lánya nem borotválja a hónalját és nem érdekli, ki mit gondol

Lourdes Leon, Madonna lánya is részt vett a Met-gálán, viszont az emberek nem a ruhája, hanem valami egészen más miatt beszélnek róla.

Ez a nő kísértetiesen hasonlít Diana hercegnőre

Egy holland nő robbantotta fel a netet azzal, hogy a megszólalásig úgy néz ki, mint Diana hercegnő.

Hová tűnt hirtelen Britney Spears Instagramja?

Két napja még boldogan bejelentette itt az eljegyzését, mára azonban már teljesen nyoma veszett Britney Spears Instagramjának. Mi történhetett?

Tolvai Reni megmutatta, milyen az arca filter nélkül

Tolvai Renit gyakran kritizálják a megjelenése miatt, de most megmutatta, hogy néz ki természetesen, filterek nélkül.

Károly herceg átengedheti a trónt Vilmosnak

A királynő halála után Károly herceg lenne az uralkodó, de most úgy tűnik, egyre nagyobb az esély arra, hogy hátralép és utat enged Vilmos hercegnek.

Erről árulkodik Meghan Markle és a szülinapos Harry herceg testbeszéde

Diana kisebbik fia szeptember 15-én ünnepli a 37. születésnapját és ki merjük jelenteni, hogy ennél boldogabban még sosem fújhatta el a gyertyákat a tortáján. Júniusban megszületett Harry herceg második gyermeke, feleségével pedig összetartóbb a kapcsolata, mint valaha.

Ezért hiszi azt mindenki, hogy Katalin hercegné újra terhes

Katalin hercegné eltűnése sokak szerint nem véletlen, és úgy gondolják, egy újabb terhesség állhat a háttérben.

Innen olyan ismerős a Clickbait színésznője, Zoe Kazan

Jelenleg a Clickbait című sorozat a LEGIZGALMASABB újdonság a Netflixen, amiben részed lehet. Azt ugyan nem állítjuk, hogy hemzseg az ismert színészektől, de joggal érezheted a főszereplő Zoe Kazant nézve, hogy ezt a lányt már biztosan láttad valamiben – és el is áruljuk, miben.