Pink és 3 éves kisfia is elkapták a koronavírust

Szerencsére már jól vannak!

Pink néhány órával ezelőtt posztolta Instára, hogy ő és a kisfia, Jameson is elkapták a vírust 2 héttel ezelőtt, de már jól érzik magukat:

„Két héttel ezelőtt a 3 éves fiam, Jameson és én koronavírusra utaló tüneteket produkáltunk. Szerencsére kaptunk tesztet, ám az pozitív lett. A családom már amúgy is otthon tartózkodott egy ideje, így ezt továbbra is folytattuk, és követtük az orvosunk utasításait. Néhány napja újra teszteltek minket, ami szerencsére negatív eredményt mutatott – kezdte az énekesnő, majd hozzátette, hogy hihetetlen, hogy a kormány nem teszi széles körben elérhetővé a teszteket.

„Az embereknek tudni kell, hogy a betegség fiatalokat és időseket, egészségeseket és betegeket, gazdagokat és szegényeket is megtámad, így ingyenessé és széles körben elérhetővé kell tenni a teszteket…” – tette hozzá Pink. A sztár azt is elárulta, hogy 500 ezer dollárt adományozott a Los Angeles-i COVID-19 krízisalapnak. Az énekesnő mindenkitől azt kéri, hogy maradjanak otthon. A tüneteiről viszont nem beszélt.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

P!NK (@pink) által megosztott bejegyzés, Ápr 3., 2020, időpont: 6:27 (PDT időzóna szerint)

Még több

Sztárhírek