Jennifer Lopezt beperelték

Hoppá!

Central Médiacsoport Zrt.
0 Megosztás

Oszd meg a cikket

Jennifer Lopezt beperelték

A világ nagy része most otthon tartózkodik, de az nem jelenti azt, hogy a sztárokat ne figyelnék ugyanúgy, ahogy eddig. Az E! News legfrissebb információi szerint JLo kiposztolt Instára egy olyan képet, amihez nem volt engedélye. A fotót még 2017 júniusában tette közzé, ám az eredetileg Steve Sands tulajdona, akitől így ellopta a felvételt. A szerzői jogok megsértése miatt Jennifert 150 ezer dollárra, azaz nagyjából 49 millió forintra pereli. Nem semmi, mekkora összegről van szó, nem igaz?

A pert Richard Liebowitz nyújtotta be, aki elmondta a lapnak, hogy „Ez tökéletes példa arra, amikor hírességek fotósok fényképeit használják fel engedély nélkül arra, hogy a közösségi médiában posztolják. Az ezáltal szerzett lájkok és a követők száma miatt az ilyen posztokat reklámként használják.”

Egyébként nem ez az első eset, hogy JLo mellé nyúlt a képválasztásban. 2017-ben szintén 150 ezerre büntették egy fotó miatt, amin a szerelmével, Alexszel pózolt. Akkor egy Insta sztoriról volt szó, ami 24 óra után eltűnt, most viszont a feedben jelent meg a fotó. Bár ez nem számít, a törvény szerint így is, úgy is lopásnak minősül a tette…

Ezzel a kezeléssel szépül Lola (x)

Arcápolás tekintetében nem lehet elégszer hangsúlyozni a megelőzés fontosságát és jelentőségét. Nem érdemes kivárni azt a pontot, amikor már csak drasztikusabb megoldással segíthetünk a ráncainkon. A mai 20-asok és 30-asok már nagyon odafigyelnek a bőrükre, a gondos arctisztításra, a fényvédelemre. Tudatosan keresik az olyan orvos-esztétikai kezeléseket, melyek tökéletesen használhatók prevencióra is.
Címkék: beperelték engedély nélkül használta fel fotó fotó engedély nélkül Instagram jennifer lopez jlo kép pénz per

Szólj hozzá

KOMMENTEK BEZÁRÁSA

Még több Sztárhírek

Sztárok, akik rengeteget híztak, fogytak, teljesen átalakultak egy szerep kedvéért

Sztárok, akik rengeteget híztak, fogytak, teljesen átalakultak egy szerep kedvéért

Ezek a sztárok annyira elhivatottak, hogy még az sem zavarja őket, ha 20-30 kilót kell hízniuk, majd fogyniuk pár hónap leforgása alatt. Nem fogsz hinni a szemednek!

5 ruha az Oscar-gáláról, amikkel súlyos üzeneteket adtak át a sztárok

Az Oscar-gála körül az elmúlt években egyre többször hangoztak el társadalmi állásfoglalások, amik gyakran a vörös szőnyegen is megjelentek. Nézzük meg, mik voltak a legemlékezetesebb esetek, mikor a sztárok a ruháikkal üzenték meg a véleményüket.

6 dolog, amit biztosan nem tudtál az Oscarról

Ezeken az infókon akkor is meg fogsz lepődni, ha igazi szakértője vagy az Oscarnak!

Ezért szakított Jennifer Lopez és Alex Rodriguez

Végre kiderült, ki volt az, aki kimondta, legyen vége, és most már azt is tudjuk, mi áll Jennifer Lopez és Alex Rodriguez szakításának hátterében.

Harry Styles élete legpikánsabb szexjelenetei előtt áll

Legújabb filmjében igazi kihívást jelent majd a meztelenkedés és a szex, de nem aggódunk, hogy Harry Styles ne lenne ebben a mozijában is zseniális.

Ez a szín hozott szerencsét az Oscar-gálákon az elmúlt évek alapján

Befutott az év legmeglepőbb kutatása, és bár látszólag semmi tudományos nincs benne, most, hogy dübörög a díjszezon, nyilván nem élhetünk úgy, hogy ne tudnánk, melyek a leginkább szerencsehozó színek az Oscar-gálán.

Harry herceg mindenkit átvert?

Vagy a forrás tájékoztatott félre mindenkit arról, meddig marad Harry herceg Fülöp herceg temetése után családja körében.

Kiderült, milyen most a kapcsolat Meghan Markle és Erzsébet királynő között

Vajon neheztel Erzsébet királynő, amiért Meghan Markle nem volt ott a temetésen? Egyáltalán: mikor beszéltek utoljára? Olvass tovább a válaszért!

Weisz Fanni nagyon komoly döntést hozott

A gyönyörű modell, Weisz Fanni nem tudott tovább várni, ezért koronavírus ide vagy oda, úgy döntött, meglátogatja idős nagyszüleit.

Ők a királyi család leglazább tagjai

Ha már unod egy kicsit a királyi család azon tagjait, akik napi szinten szerepelnek az újságokban, ismerkedj meg most azokkal, akik velük szemben méltatlanul kevés figyelmet kapnak. Szuper jó fejek és lazák, nézd meg, kik ők!

„Ha kell valaki, aki teát főz a forgatáson, itt leszek” – Ma 42 éves James McAvoy, aki sokkal tehetségesebb annál, mint amennyire elismerik

James McAvoy nem a gyerekkori álmait valósította meg, mikor színésznek állt, a sikereit pedig leginkább a szerencsének tulajdonítja. Holott valójában a zsigeri tehetségének köszönheti az elismeréseket, amiből még közel sem kapott eleget: Hollywoodnak sokkal jobban kellene értékelnie őt.

95 éves lett Erzsébet királynő, elhoztuk a legemlékezetesebb szettjeit

Erzsébet királynő az egyik legbefolyásosabb női alakja a történelmünknek, aki nem csak uralkodóként alkotott maradandót, hanem az öltözködésében is. Születésnapja alkalmából utánajártunk, hogyan változott a királynő stílusa az elmúlt évtizedek alatt.

Lizzo meztelen fotójával fontos dolgot üzen neked

FYI: az önbizalmadnak pont Lizzo meztelen fotójára volt szüksége, még ha elsőre picit furának is tűnhet a dolog.