2020.05.12.@ 11.05

Harry valójában ezért vette el feleségül Meghant

Emlékezteti őt valakire.

Central Médiacsoport Zrt.
0 Megosztás

Oszd meg a cikket

Harry valójában ezért vette el feleségül Meghant

Meghan és Harry év elején jelentették be a lemondásukat, ami nem csak azért történt meg, hogy elköltözhessenek Amerikába. Harry teljesen kikészült attól, hogy a brit sajtó célkeresztbe vette a feleségét, és nem tudta tovább elviselni, hogy állandóan kritizálják Meghan minden lépését. Sőt, egy beszédében azt is megemlítette, hogy nem szeretné, ha a felesége az édesanyja sorsára jutna.

Diana egykori inasa, Paul Burrell szerint Harry azért is szeretett bele Meghanbe, mert nagyon hasonlít Dianához. „Harry azért vette feleségül Meghant, mert olyan, mint Diana” – mondta a férfi a Closer magazinnak, és hozzátette: „Mindketten kiálltak magukért, sosem hagyták, hogy elnyomják őket.”

Paul szerinte ez nem feltétlenül jelenti azt, hogy legjobb barátnők lettek volna: „Szerintem lettek volna összezörrenések közöttük. Két erős, független nő különböző szemléletmóddal – Meghan és Diana is harcolt volna a saját igazáért.” Az inas szerint annyi különbség azért van a két nő között, hogy Meghan Harry előtt is reflektorfényben élt, míg Diana nem.

„A legnagyobb különbség mégis az, hogy Megnek volt terve, Diana viszont fiatal volt és naiv. Andrew Mortonnal íratott könyvet… úgy érezte, az országnak tudnia kell, mi megy a zárt ajtók mögött” – mesélte Paul.

Szerinted jogos az összehasonlítás?

Home officetól az edzéstervig – minden élethelyzetre nyújt okos megoldást a Huawei (x)

Ősszel mind belekezdünk valami újba: nyaralás után munka, szünidő után iskola. Ebben pedig sokat segít, ha olyan eszközeink vannak, amelyek minden szinten támogatnak.
Címkék: diana hercegnő ezért vette feleségül harry királyi család meghan meghan és harry

Szólj hozzá

KOMMENTEK BEZÁRÁSA

Még több Sztárhírek

Ezért érezte rosszul magát a sorozat elején a Trónok harca sztárja

Ezért érezte rosszul magát a sorozat elején a Trónok harca sztárja

Komoly problémával küzd, a mai napig hatással van rá.

Sosem találod ki, mennyit keres Zendaya!

Most egy picit irigykedünk…

Britney Spears soha többé nem fog színpadra állni?

Tényleg ennyi volt? Vége egy korszaknak, és Britney még 40 éves kora előtt nyugdíjba vonul?

Kylie Jenner megmutatta, mi van a táskájában, de a fanok nem ájultak el tőle

Sőt, egyenesen kiakadtak tőle. Nézd meg, miért!

Videón, amint Kanye West lepisili a saját Grammy-díját

Egyre ijesztőbb dolgokat művel a rapper, aki ismért Twitteren rendezett ámokfutást.

Szűcs Csaba: „Az írás a kiengedésről szól, a boksz pedig a gyógyulásról”

Amikor a bokszzsákkal áll szemben, valószínűleg senki sem gondolná, hogy – többnyire – szerelmes verseket ír. Pedig Szűcs Csaba pont egy 5 éve tartó, se veled se nélküled szerelem hatására kezdett írni, és tart ma már egy kötetre elég versnél.

Így élte meg Chris Evans a péniszfotó-ügyet

Szuperőszintén beszélt a bakiról.

Blake Lively főszereplésével filmesítik meg Taylor Swift számát?

A színésznő totál benne lenne a dologban!

Az iskolai szabály, amit Charlotte és György is megszeghet

Persze komoly okuk van rá a vírushelyzet közepette…

Katalin és Vilmos most tényleg beszólt Meghannek, miközben Harryt köszöntötték?

Komolyan nem volt ennél jobb fotó? Véletlen vagy szándékos volt a választás? Elvégre egy szülinapi köszöntésről beszélünk…

Kendall Jenner szerint Kourtney a legrosszabb szülő

Azért ez elég erős kijelentés.

10 fotó, ami bizonyítja, mennyire imádja egymást Erzsébet királynő és Harry

Mert valaki mindig az uralkodó kedvenc unokája marad, történjék bármi is.