Durván beszóltak Ariana Grandénak, így vágott vissza

Harc indul az énekesnő és egy híres rapper között.

Central Médiacsoport Zrt.
0 Megosztás

Oszd meg a cikket

Durván beszóltak Ariana Grandénak, így vágott vissza

Ariana Grande és Justin Bieber első közös slágere még csak pár napja jelent meg, de már most hatalmas siker. A rajongók egyszerűen imádják a dalt, így nem csoda, hogy már fel is ugrott a Billboard első helyére.

Ez a hír viszont nem mindenkinek tetszett. Történt ugyanis, hogy a zűrös életű rapper – aki mellesleg épp most szabadult a börtönből és még mindig házi őrizetben van – Tekashi 6ix9ine csúnyán beszólt Arinak és Justinnak, mert szerinte a két sztár szó szerint megvette a toplista első helyét, ez pedig igazságtalan azokkal a zenészekkel szemben, akik keményen dolgoznak.

A dologhoz persze az is hozzátartozik, hogy Ari és Justin sikere miatt a rapper csak a harmadik helyet tudhatja magáénak a Billboardon, így egyértelműen ezért akadt ki a kollégáira.

Persze Arianának se kellett több, aki úgy döntött megvédi a közös dalt a csúnya vádaktól.

„Először is mindenkinek nagyon köszönjük a rengeteg támogatást és szeretetet a dallal kapcsolatban, aminek a bevételét teljes mértékben First Responders Gyermek Alapítványnak adjuk. Nem szoktam belemenni ilyen dolgokba, mert utálom a felesleges drámát és feszültséget, de muszáj elmondanom, hogy a rajongóink vették meg a dalunkat. JUSTIN RAJONGÓI. A MI RAJONGÓINK. Szeretnék elképesztően gratulálni azoknak a hihetetlenül keményen dolgozó kollégáknak, akik bekerültek a Billboard top 10-be a héten. Még a top 3-nak is. Szeretlek titeket!”

Címkék: Ariana Grande Billboard Justin Bieber stuck with u Tekashi 6ix9ine

Szólj hozzá

KOMMENTEK BEZÁRÁSA

Még több Sztárhírek

Megdöbbentő, mennyit változott Cristiano Ronaldo 20 év alatt – Még melírozott haja is volt

Megdöbbentő, mennyit változott Cristiano Ronaldo 20 év alatt – Még melírozott haja is volt

Cristiano Ronaldo tipikusan az a pasi, akinek jól áll az idő!

Észrevetted, hogy Vilmos herceg mindig ugyanazt a pulcsit hordja?

Lehet, te is kiszúrtad, hogy a herceg szívesen nyúl a már bevált ruhadarabhoz. Megértjük, mert borzasztóan kényelmesnek tűnik.

Dundi kamaszból felismerhetetlen bombázó lett Kelly Osbourne

Megdöbbentő, mennyit változott Kelly Osbourne 20 év alatt!

Ezek voltak Harry herceg és Meghan Markle legromantikusabb pillanatai

Meghan Markle és Harry herceg az elmúlt években soha nem fogta vissza magát, ha arról volt szó, hogy nyilvánosan mutassák ki a szerelmüket. Szerintünk ezek voltak a legcukibb pillanataik!

Sztárok, akik összejöttek egymás exeivel

Ezt azonban nem mindegyik sztárbarátság élte túl!

Vállaltan meleg sztárok, akiket heteró szerepben ismertél meg

Nem egyszer volt már példa arra Hollywoodban, hogy meleg karaktert alakítottak heteró színészek. De az ellenkezője is megtörtént már (igaz, kevesebbszer). Ők a kedvenc meleg sztárjaink, akik heteró szerepben váltak ismertté.

Ezzel a betegséggel küzd a Things Heard & Seen sztárja, James Norton

James Norton, a Kísértő múlt sztárja őszintén beszélt gyógyíthatatlan betegségéről, és az ezzel járó nehézségekről.

Nem fogsz hinni a szemednek, mennyit változott Istenes Bence 10 év alatt

Istenes Bence 2008 óta Magyarország egyik legmenőbb műsorvezetője! Csekkold le, mennyit válozott a karrierje kezdete óta!

Azonnal látnod kell a karddal tortát szeletelő Erzsébet királynőt

Ha egyszer valamit Erzsébet királynő a fejébe vesz, arról jobb, ha senki nem próbálja meg lebeszélni.

Weisz Fanni bikinis fotója mindent visz

Itt a nyár, szóval ne lepődj meg, ha az Instát olyan dögös fotók árasztják majd el, mint amilyen Weisz Fannié is.

Ennél szexibb bizonyíték nem is lehetne Jennifer Lopez és Ben Affleck szerelmére

Köszönik, ennél boldogabb már nem is lehetne a Jennifer Lopez-Ben Affleck páros, a bizonyíték pedig szemmel látható, nagyon édes, és azonnal elolvadsz tőle.

A 6 legőrültebb teória a királyi családról

Gyíkemberek, vámpírok és titkos ügynökök... Ők mind a királyi család család tagjai - legalábbis a következő egészen bizarr elméletek szerint.

Két éve még a megélhetésért küzdött a 365 nap sztárja, Michele Morrone

A Netflix erotikus sikerfilmje, a 365 nap brutál nézettséget produkált, és már készülőben a második és harmadik része is. A főszereplő, Michele Morrone azóta menő színész és üzletember lett, de nem volt ez mindig így!