Meghan is megszólalt George Floyd tragédiájával kapcsolatban

Megtörte a csendet.

Central Médiacsoport Zrt.
0 Megosztás

Oszd meg a cikket

Meghan is megszólalt George Floyd tragédiájával kapcsolatban

Meghant arra kérték, mondjon beszédet az egykori középiskolája végzős diákjainak. Harry felesége meg is tette, videóüzenetet küldött a hallgatóknak, de már az elején leszögezte, hogy izgult a dolog előtt. Sőt, nem volt benne biztos, hogy ezt kell tennie, félt, hogy szétszedik miatta. Majd rájött „az lenne helytelen, ha nem mondanék semmit.” Ahogy sokan mások, ő sem nem tudott ugyanis szó nélkül elmenni George Floyd tragikus halála mellett.

„Az első dolog, amit mondani akarok, az az, hogy sajnálom. Sajnálom, hogy ilyen világban kell felnőnetek… Sajnálom, hogy nem tettük olyanná a világot, amilyet megérdemelnétek…” – mondta Meghan a beszéde elején. Az üzenetében arra kérte a fiatalokat, hogy legyenek részesei az újjáépítésnek, és ahogy betöltik a 18-at, éljenek a szavazati jogukkal, amivel a hangjukat hallathatják.

Felidézte az egykori tanára szavait is: „Mindig emlékezz arra, hogy helyezd mások szükségleteit a saját félelmeid elé.” Valamint elmesélte azt is, hogy 11-12 éves lehetett, amikor Los Angelesben zavargások kezdődtek, amiket szintén az értelmetlen rasszizmus váltott ki – elmondta, ezeket a dolgokat sosem tudja majd kitörölni az emlékezetéből. Tudom, hogy tudjátok, hogy számítanak a fekete életek, úgyhogy már most izgatott vagyok azzal kapcsolatban, amit a világban tenni fogtok– bíztatta a diákokat.

Címkék: beszéd George Floyd meghan nyilvános beszéd tragédia videó videóüzenet

Szólj hozzá

KOMMENTEK BEZÁRÁSA

Még több Sztárhírek

Sztárok, akik egy botránynak köszönhetik a karrierjüket

Sztárok, akik egy botránynak köszönhetik a karrierjüket

Ha az élet citromot dob, csinálj belőle limonádét, avagy, ha botrányos helyzetbe kerülsz, hozd ki belőle a lehető legtöbbet!

A palota fellázadt Harry herceg ellen

Harry herceg nem nyilatkozott kifejezetten hízelgő dolgokat a királyi családról, a palota pedig ennek megfelelően nem reagált túl finoman.

Jennifer Lopez 13 éves lánya lassan menőbb, mint az énekesnő

Jennifer Lopez kislánya, Emme Maribel Muñiz még csak most töltötte be a 13-at, de már most többet ért el, mint amiről a legtöbb celeb csak álmodni mer!

Erzsébet királynő visszavonul?

Erzsébet királynő Fülöp herceg halála óta minden kötelezettségét teljesítette, de most úgy érzi, ideje visszavonulnia…

Dér Heniék ezzel a képpel ünnepelték, hogy hazatértek a kórházból

Dér Heni és a kicsi Bendegúz végre otthon vannak, amit az énekesnő egy nagyon cuki képpel ünnepelt.

Henry Cavill kiosztotta a rajongóit

Nagyon úgy tűnik, hogy Henry Cavillnél betelt a pohár, a színész Instagram posztban osztotta ki finoman a rajongóit.

Nézd meg a királyi család tagjait fürdőruhában!

Ritka, hogy a királyi család tagjai fürdőruhában mutatkozzanak, de azért néhány szemfüles paparazzinak sikerült lencsevégre kapnia néhányukat!

Katalin hercegné szívszorító dolgot árult el a gyerekeiről

Katalin hercegné elárulta, hogyan élik meg a gyerekei, hogy elvesztették a dédnagypapájukat. Zsepit készíts!

Azonnal látnod kell Jennifer Lopez új haját

Hűha, J.Lo új frizurát vágatott magának, ami csak egyet jelenthet: vőlegényével való szakítása után tényleg kész új életet kezdeni.

Erre költötték a sztárok az első fizetésüket

Előre szólunk, meg fogsz lepődni, hogy kedvenceid mire szórták el a pénzt, van közöttük néhány nagyon megdöbbentő!

Kiderült a titok! Ezért néz ki Katalin hercegné mindig kifogástalanul

Leendő királynéként mindig tökéletesnek kell lennie, ami simán megy is neki. Tudd meg, milyen beauty trükköknek köszönheti világhírű szépségét!

Megdöbbentő részlet derült ki Harry herceg és Meghan Markle kapcsolatáról

Maga Harry herceg árulta el, mennyire nem szokványosan indult a kapcsolata Meghannel. És azt is elmondta, miért.

Ezért hiszi mindenki, hogy Szabó Ádámnak új barátnője van

Nagyon úgy néz ki, hogy Szabó Ádámra rátalált a szerelem. Vagy a látszat csal? Az énekes maga árulta el, mi a helyzet ezen a fronton.