Jason Momoa hihetetlenül romantikus dolgot tett

Imádni fogod ezt a sztorit!

Jason Momoa hihetetlenül romantikus dolgot tett

Jason Momoa és Lisa Bonet 2017-ben házasodtak össze, de már 2005 óta egy párt alkottak. A szerelem azóta sem múlt, sőt, Jason most megmutatta, tényleg odáig van feleségéért, akinek élete első autóját, egy 1965-ös Mustangot most felújította. Jason úgy fogalmazott, ez egy tizennégy éves projekt, az autó viszont csak most lett kész.

A hosszan tartó, de annál alaposabb munkáról most egy videót is posztolt YouTube-ra a színész, aki azt mondta:
„Tudom, hogy egy élményt nem lehet újra átélni, de talán építhetünk egy újat!”

Lisa az autót tizenhét évesen vásárolta, valószínűleg már akkor sem volt tökéletes állapotban, ám az elmúlt több mint harminc évben az állapota egyre csak romlott. Most pedig olyan szinten született újjá a kocsi, hogy tényleg nem is lehet ráismerni.

Egyébként az autó egy igazi ritkaságnak számít, ugyanis ebből a típusból mindössze három darab készült, így a felújítás is nehézkes volt, mert minden alkatrészt külön kellett hozzá csináltatni.

Ezek után valószínűleg csak még inkább arra vágysz, hogy bárcsak Jason Momoa lenne a pasid…

Még több

Sztárhírek