Harry herceg nagyon kiakadt

És teljesen jogosan.

Harry herceg nagyon kiakadt

Hosszú idő után először tűnik úgy, hogy Harry és Meghan végre megtalálta, amire vágyott: egy szép kisvárost, ahol reflektorfény nélkül nevelheti fel Archie-t. A csendes környéken lévő Santa Barbara-i álomotthonba júliusban költöztek be, ám van, ami mégis beárnyékolja az örömüket. Harrynek borzasztó honvágya támadt, amivel kapcsolatban el is ejtett egy-két mondatot pár napja, miközben az angliai Rögbi Liga tagjaival beszélgetett: „Régóta tervezem, hogy visszamegyek. (Angliába) El sem tudom mondani, hogy mennyire visszamennék, sőt, már rég visszamentem volna, ha nem lenne a koronavírus…

A pár a járvány kitörése óta nem látogatott Angliába, sőt az idei közös balmorali családi nyaraláson sem tud részt venni. Harry pedig érthetően teljesen kiakadt ezen, hiszen hónapok óta nem látta a royal családot.

Egy forrás az In Touch magazinnak erősítette meg az infót, miszerint Harryt rettentően idegesíti, hogy Kaliforniában ragadt és nem utazhat Balmoralba Vilmossal és Katalinnal együtt. Cambridge hercege és hercegnéje egyébként már augusztus 28. óta ott tartózkodik, és a tervek szerint Sussexék most csatlakoztak volna hozzájuk.

Persze érthető, hogy a herceg nagyon szeretne hazautazni, de ha már Santa Barbarában ragadt, legalább van ideje rendesen berendezkedni, és felfedezni a környéket. „Harry nem ismeri ezt a területet, de egyelőre jól halad a megismerésében. Santa Barbara jobban illik hozzá, mint Los Angeles. Megvan a szabadság és a tér, amire szüksége volt. Harry borzasztóan boldogtalan volt Los Angelesben – állítja a lap forrása.

Ezek szerint a royal reunionra még várni kell egy darabig…

Még több

Sztárhírek