2020.09.11.@ 16.09

Brad Pitt és Angelina Jolie válása csak most válik pokollá

Úgy tűnik, ennek a sztorinak egyszerűen nem lehet boldog a befejezése.

Central Médiacsoport Zrt.
0 Megosztás

Oszd meg a cikket

Brad Pitt és Angelina Jolie válása csak most válik pokollá

Brad Pitt és Angelina Jolie sokáig Hollywood egyik álompárjának számított, ám 2016-ban botrányos körülmények között szakítottak. Ennek oka, hogy a színész állítólag súlyos alkoholproblémákkal küzdött, emiatt rehabra is kényszerült. Nemrég még úgy tűnt, talán sikerül a bíróságon kívül megegyezniük a gyerekeik elhelyezésében, de mostanra kiderült, ez nem fog menni…

Brad és Angie úgy döntöttek, a továbbiakban nem vesznek részt a családterápián, aminek valószínűleg az az oka, hogy a színész vérig sértette gyerekei anyját.

A múlt héten ugyanis attól volt hangos a nemzetközi sajtó, hogy Pitt elvitte magával Dél-Franciaországba új barátnőjét, a mindössze 27 éves modellt, Nicole Poturalskit. Az utazást ráadásul egykori házassági évfordulójukra időzítette.

„A feszültség olyan mértékűre nőtt Brad és Angie között, ami miatt már nem hajlandóak családterápiára járni” – árulta el egy bennfentes a US Weekly magazinnak.

Ha ez igaz, a sztárpár legközelebb csak a bíróságon fog egymással találkozni, válóperüket várhatóan októberben tartják. Nem Angie egyébként az egyetlen, aki nem áll szóba Braddel, idősebb gyerekei szintén elfordultak tőle.

Címkék: angelina jolie Brad Pitt nicole poturalski terápia válás

Szólj hozzá

KOMMENTEK BEZÁRÁSA

Még több Sztárhírek

Kiderült, mire vágyakozik Harry herceg mindennél jobban

Nagyon cuki interjút adott a herceg!

Harry herceg valóra váltotta Diana hercegnő álmát?

Úgy tűnik, kisebbik fia viszi tovább, amit ő befejezetlenül hagyott.

Ezért érezte rosszul magát a sorozat elején a Trónok harca sztárja

Komoly problémával küzd, a mai napig hatással van rá.

Sosem találod ki, mennyit keres Zendaya!

Most egy picit irigykedünk…

Britney Spears soha többé nem fog színpadra állni?

Tényleg ennyi volt? Vége egy korszaknak, és Britney még 40 éves kora előtt nyugdíjba vonul?

Kylie Jenner megmutatta, mi van a táskájában, de a fanok nem ájultak el tőle

Sőt, egyenesen kiakadtak tőle. Nézd meg, miért!

Videón, amint Kanye West lepisili a saját Grammy-díját

Egyre ijesztőbb dolgokat művel a rapper, aki ismért Twitteren rendezett ámokfutást.

Szűcs Csaba: „Az írás a kiengedésről szól, a boksz pedig a gyógyulásról”

Amikor a bokszzsákkal áll szemben, valószínűleg senki sem gondolná, hogy – többnyire – szerelmes verseket ír. Pedig Szűcs Csaba pont egy 5 éve tartó, se veled se nélküled szerelem hatására kezdett írni, és tart ma már egy kötetre elég versnél.

Így élte meg Chris Evans a péniszfotó-ügyet

Szuperőszintén beszélt a bakiról.

Blake Lively főszereplésével filmesítik meg Taylor Swift számát?

A színésznő totál benne lenne a dologban!