Demi Lovato úgy tesz, mintha meg sem történt volna az eljegyzése

Lehet ez még kínosabb?

Central Médiacsoport Zrt.
0 Megosztás

Oszd meg a cikket

Demi Lovato úgy tesz, mintha meg sem történt volna az eljegyzése

Szegény Demi Lovatónak nagyon nincs szerencséje a szerelemben, sokszor összetörték már a szívet, de Max Ehrich mindent felülmúlt. Még májusban jött a hír, hogy a sztárcsajnak új pasija van, ez a bizonyos új kapcsolat pedig olyan gyors ütemben haladt előre, hogy a boldog pár 2 hónap randizás után az eljegyzést is bejelentette. Voltak, akik már ekkor is úgy gondolták (például az énekesnő barátnői!), hogy Demi és Max szerelme túl szép ahhoz, hogy igaz legyen…

És végül tényleg kiderült, hogy a srác bizony hátsó szándékkal közeledett az énekesnőhöz. Képzeld, a pasi Demi előtt már más sztárcsajokat is megkörnyékezett, többek között Selena Gomezt is, azzal a céllal, hogy egy sztárbarátnő segítségével váljon ő is igazi hírességgé.

Deminek ez az egész sztori érthető módon nagyon-nagyon kínos, az infók szerint éppen ezért most úgy csinál, mintha az eljegyzés meg sem történt volna. Nemcsak a közös emlékeket törtölte Instáról, de a US Weekly forrása szerint mindent megtesz azért, hogy elfelejtse a történteket: „Úgy viselkedik, mintha soha nem jegyezte volna el Max és mintha a kapcsolatuk meg sem történt volna. Nem beszél az exével, és próbálja teljesen kizárni az életéből.” 

És hogy mit csinál mindeközben a másik fél? A US Weekly forrása róla is nyilatkozott: „Max nagyon össze van zavarodva. Nehéz neki, mert éppen Atlantában van, ahol minden erejével igyekszik legújabb filmjére koncentrálni.”

Még hogy ő van összezavarodva? Bocsi Max, de mi nem tudunk sajnálni…

Címkék: Demi Lovato eljegyezték jegyesség max ehrich selena gomez szakítás szerelem sztárhírek

Szólj hozzá

KOMMENTEK BEZÁRÁSA

Még több Sztárhírek

Jennifer Lopez szexi fotója alapján nem mondanád meg, hogy 52 éves

Jennifer Lopez szexi fotója alapján nem mondanád meg, hogy 52 éves

Egész egyszerűen hihetetlen, hogy tényleg ennyi idős, ebben a ruhában ugyanis 35-nél többnek nem nézett ki.

Dér Heni a kisfiáról posztolt, kiakadt a cukiságmérő

Eddig is tudtuk, hogy Dér Heni kisfia mennyire cuki, de most az énekesnő is megerősítette, hogy egy csodababáról van szó.

Meghan Markle még sosem volt ennyire dögös

Legalábbis azóta biztosan nem, hogy beházasodott a királyi családba, ugyanis tiltotta a protokoll.

Sztárpárok, akik a nyilvánosságtól távol élik az életüket

Nem minden sztár szeret mindent megosztani magáról, sőt, ezek a párok a hírnév ellenére kimondottan visszafogott, csöndes, átlagos életet élnek.

6 alkalom, amikor a királyi család tagjai elvesztették a türelmüket a kamerák előtt

Talán nem olyan meglepő, de a royal gyerekek még a mindig profin és méltóságteljesen viselkedő Vilmost is ki tudják hozni a sodrából…

Károly herceg ugyanarra készül, amiért Harry-t korábban elítélte

Harry herceg magára haragította a királyi családot, mikor producernek állt. Most Károly herceg készül hasonlóra nagyon lelkesen, és úgy néz ki, nem érzi a helyzet iróniáját.

Tolvai Reni sosem volt még ilyen szexi

Bár Tolvai Reni amúgy is szeret szexizni, most kijelenthetjük, hogy kimaxolta a műfajt: fehérneműs fotók készültek róla.

Sarah Jessica Parker szívszorítóan emlékezett meg Willie Garsonról

Szerdán hunyt el a Szex és New York sztárja, Willie Garson. A megdöbbentő hír mindenki megrázott, de keveseket érintett annyira rosszul, mint Sarah Jessica Parkert, aki csak most tudott beszélni a tragédiáról.

Katalin hercegné miniszoknyában mutatta meg a combjait

Csak egy tenisz meccs kellett hozzá, hogy kiderüljön, milyen formás lábai vannak Katalin hercegnének.

Sztárok, akik őszintén beszéltek a drogproblémájukról

Nem gyakori, hogy egy híresség a nyilvánosság előtt felvállalja függőségét, a következő sztárok azonban mertek őszinték lenni.

A görög herceg nagyobb bulikirály, mint amilyen Harry valaha volt

Eddig azt gondoltad, hogy Harry herceg (volt) a legvadabb királyi leszármazott? Akkor le fog esni az állad, ha meglátod, hogy partizik a 21 éves Achileas herceg!

Sztárok, akik nyitott házasságban élnek, és teljesen boldogok így

Készülj fel, meg fogsz lepődni, kik azok a sztárok, akik a monogámia helyett a nyitott kapcsolatokban hisznek.

Angelina Jolie és Brad Pitt végre megegyeztek

Hosszú idő után az egyetlen dolog, amiben végre egyetértenek, hogy eladják a házasságuk alatt megszerzett közös vagyontárgyakat. Persze náluk ez sem történhet balhé nélkül...