Kit Harington felesége teljesen tönkretette a színész haját

Ő a felelős azért, ami a sztár loknijaival történt!

Central Médiacsoport Zrt.
0 Megosztás

Oszd meg a cikket

Kit Harington felesége teljesen tönkretette a színész haját

Kit Harington a karantén alatt mutatkozott először egészen tüsire nyírt hajjal, a fanok pedig teljesen kiborultak a látványtól. A Trónok harca sztárját ugyanis mindenki fekete loknijaiért (is) szerette, anélkül alig lehetett ráismerni. A Page Six jóvoltából most viszont az is kiderült, hogy nem a színész akarta a frizuraváltást, az új stílus egy baki következménye volt.

Kit felesége, Rose Leslie, aki amúgy első gyermekükkel várandós, interjút adott a magazinnak, amiben elárulta, a karantén ideje alatt ő maga szerette volna megcsinálni férje haját, nyírás közben azonban valami elterelte a figyelmét. Ekkor pedig nagyon elrontotta!

„Épp FaceTime-oztam egy barátnőmmel, ő meg odajött, hogy csinljam meg a haját, mert hátul magának nem tudja, nem látja a tükörben. Annyira elmerültem a barátnős csevegésben, annyira jó móka volt, hogy mondtam neki, oké, oké, megcsinálom” – mondta Leslie, aki ezután bal kézzel vette a hajnyírógépet a kezébe, mivel a jobban a telefont tartotta.

„A bal kezembe vettem a gépet és jó mélyen felnyírtam a hajába. Eszméletlenül vicces volt, de persze ciki is. Szerencsére jól néz ki ezzel a tüsi hajjal is, szóval minden oké volt” – mesélte nevetve a GoT másik sztárja.

A sztárpár amúgy 4 évvel ezelőtt szeretett egymásba, tavaly összeházasodtak, most pedig nagyon várják első babájuk érkezését.

Címkék: baki elrontott hajvágás frizura haj kit harington rose leslie trónok harca vicces

Szólj hozzá

KOMMENTEK BEZÁRÁSA

Még több Sztárhírek

Vállaltan meleg sztárok, akiket heteró szerepben ismertél meg

Vállaltan meleg sztárok, akiket heteró szerepben ismertél meg

Nem egyszer volt már példa arra Hollywoodban, hogy meleg karaktert alakítottak heteró színészek. De az ellenkezője is megtörtént már (igaz, kevesebbszer). Ők a kedvenc meleg sztárjaink, akik heteró szerepben váltak ismertté.

Ezzel a betegséggel küzd a Things Heard & Seen sztárja, James Norton

James Norton, a Kísértő múlt sztárja őszintén beszélt gyógyíthatatlan betegségéről, és az ezzel járó nehézségekről.

Nem fogsz hinni a szemednek, mennyit változott Istenes Bence 10 év alatt

Istenes Bence 2008 óta Magyarország egyik legmenőbb műsorvezetője! Csekkold le, mennyit válozott a karrierje kezdete óta!

Azonnal látnod kell a karddal tortát szeletelő Erzsébet királynőt

Ha egyszer valamit Erzsébet királynő a fejébe vesz, arról jobb, ha senki nem próbálja meg lebeszélni.

Weisz Fanni bikinis fotója mindent visz

Itt a nyár, szóval ne lepődj meg, ha az Instát olyan dögös fotók árasztják majd el, mint amilyen Weisz Fannié is.

Ennél szexibb bizonyíték nem is lehetne Jennifer Lopez és Ben Affleck szerelmére

Köszönik, ennél boldogabb már nem is lehetne a Jennifer Lopez-Ben Affleck páros, a bizonyíték pedig szemmel látható, nagyon édes, és azonnal elolvadsz tőle.

A 6 legőrültebb teória a királyi családról

Gyíkemberek, vámpírok és titkos ügynökök... Ők mind a királyi család család tagjai - legalábbis a következő egészen bizarr elméletek szerint.

Két éve még a megélhetésért küzdött a 365 nap sztárja, Michele Morrone

A Netflix erotikus sikerfilmje, a 365 nap brutál nézettséget produkált, és már készülőben a második és harmadik része is. A főszereplő, Michele Morrone azóta menő színész és üzletember lett, de nem volt ez mindig így!

Szédületes, mennyit változott Palvin Barbi 15 év alatt!

Palvin Barbit 2006-ban fedezték fel, azóta pedig nemcsak Magyarország, de a világ leghíresebb modelljei között tartják számon. Csekkold, hogyan festett karrierje kezdetén!

Csak PR-fogás Irina Shayk és Kanye West kapcsolata?

Van rá esély, hogy nem is olyan rózsaszín ködlepte Kanye West és Irina Shayk kapcsolata…

Meghan Markle tömegeket háborított fel

Amihez nyúl, abból botrány lesz, és sajnos ezúttal sem volt ez máshogy. Most épp Meghan Markle hangoskönyve miatt tajtékzik a net.

Katalin hercegné lélegzetelállítóan néz ki ebben a ruhában

Itt a bizonyíték, hogy a rózsaszín erősebb árnyalata is zseniálisan áll Katalin hercegnének. Arról már nem is beszélve, hogy egy csodás szabású Alexander McQueen ruháról van szó.

Dér Heni új videóját nehéz kibírni sírás nélkül

Kijött Dér Heni Szeretemdal című klipje, és valószínűleg még a legnagyobb trolloknak is nehéz lesz megszólalni utána.