2020.10.28.@ 11.10

Gwen Stefanit 5 év után eljegyezték

2020 azért mégsem olyan rossz!

Central Médiacsoport Zrt.
0 Megosztás

Oszd meg a cikket

Gwen Stefanit 5 év után eljegyezték

Gwen Stefani és a countryénekes Blake Shelton még 2015-ben találkoztak egymással a The Voice forgatásán, mint a műsor zsűritagjai, nem sokkal később pedig egymásra is találtak.

Az összhang láthatóan olyan nagy volt közöttünk, hogy a fanok már a kapcsolatuk elejétől kezdve várták a lánykérést, ám erre évekig nem került sor, most pedig az is kiderült, hogy miért.

Az énekesnő ugyanis római katolikus vallású, a válást pedig az egyház szigorúan veszi, ami azt jelenti, hogy ha a férj nem halt meg, akkor egyáltalán nem egyszerű újra házasságot kötni valaki mással. Gwennek még egy semmissé nyilvánítást is be kellett szereznie ennek érdekében, ami nem tudni, hogy pontosan mennyi időbe telt, de van egy olyan sejtésünk, hogy csak mostanában tudtak pontot tenni a dolog végére.

Blake Shelton ugyanis néhány nappal ezelőtt, cirka 5 év járás után megkérte szerelme kezét, a boldogság pedig nagyobb, mint bármikor:

„Köszönöm, hogy megmented a 2020-as évemet, meg persze a hátralévő egész életemet… Szeretlek, és azt hiszem, hogy egy IGENT hallottam! – írta Blake a lánykérős Insta-posztjához.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Blake Shelton (@blakeshelton) által megosztott bejegyzés, Okt 27., 2020, időpont: 10:18 (PDT időzóna szerint)

Sok boldogságot kívánuk a friss jegyespárnak!

Randigyilkos szájkörüli betegségek (x)

Fájdalmas aftád van? Esetleg kellemetlen herpeszed? Ne aggódj, már nem kell hetekre elhalasztanod a randidat. Segítünk enyhíteni a kínzó fájdalmat és a gyógyulási idő is rövidülhet.
Címkék: blake shelton eljegyzés esküvő gwen stefani házasság kapcsolat párkapcsolat szerelem

Szólj hozzá

KOMMENTEK BEZÁRÁSA

Még több Sztárhírek

Courteney Cox újraalkotta a Jóbarátok egyik jelenetét, zseniális lett

Courteney Cox újraalkotta a Jóbarátok egyik jelenetét, zseniális lett

Teljesen bepörgette vele a fanokat, imádják a videót! Te láttad már?

Millie Bobby Brown érzelmes videóban akadt ki egy rajongóra

Hihetetlen, milyen zaklatásnak van kitéve már 16 évesen...!

A királynő nem akar Vilmossal és Katalinnal karácsonyozni?

Nyugodjon le mindenki, tökéletes magyarázata van rá!

7 sztárpár, akikről fogalmad sem volt, hogy valaha együtt voltak

Most már el sem tudjuk őket képzelni együtt!

Rebel Wilson elérte a célsúlyát, így néz ki most

Óriási változáson ment keresztül a színésznő. Csekkold le!

Itt a bizonyíték, hogy Camila Cabello és Shawn Mendes kapcsolata közel sem tökéletes

Jöjjön egy nagyon igazi vallomás, egyenesen az Instagramról a filterek és az érzelmi Photoshop világában.

Meghalt a Star Wars sztárja

Borzalmas veszteség érte a filmvilágot.

Karlie Kloss bikiniben mutatta meg terhes pocakját

Jobban mondva a férje, Joshua Kushner, ugyanis a fotó az ő jóvoltából landolt az Instán.

Sztárok, akik civilekkel jöttek össze

Mert vannak legendák, akiknél igenis van esélye az egyszerű halandóknak!

Chrissy Teigen mindannyiunk helyett megfogalmazta, hogyan kell feldolgozni egy veszteséget

Lehet inspiráló egy szörnyű veszteség feldolgozása? Ahogy Chrissy Teigen csinálja, az mindenképpen előremutató, minden humorával és őszinteségével!

Kylie és Kendall Jenner atomjaira trollkodta egymást

Hetek óta végre először, és nem komolyan.

Károly herceg végignézte, ahogy meghal egy barátja

Mindent megtett, hogy megmentse, de nem sikerült.