Timothée Chalamet 4 hónap után szakított a barátnőjével

Mégsem volt akkora a szerelem?

Central Médiacsoport Zrt.
0 Megosztás

Oszd meg a cikket

Timothée Chalamet 4 hónap után szakított a barátnőjével

A Call Me By Your Name, vagyis a Szólíts a neveden sztárja, Timothée Chalamet még június elején jött össze a nála 6 évvel idősebb színésznővel, Eiza Gonzálezzel. Akkor úgy tűnt, igazi szenvedélyes szerelem alakult ki köztük, ám mára kiderült, erről szó sem volt. A páros ugyanis szakított egymással, kapcsolatuk még a nyár végéig sem húzta ki.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Timothée Chalamet (@tchalamet) által megosztott bejegyzés, Okt 15., 2020, időpont: 5:08 (PDT időzóna szerint)

Az E! News-nak nyilatkozó névtelen bennfentes szerint valamikor augusztusban tehettek pontot a dolog végére, Eiza azóta egyetlen szóval sem említette Thimothée-t a barátainak.

„Nem voltak sokáig együtt, csak azon a cabói utazáson!” – árulta el az informátor a lapnak, majd hozzátette, legjobb tudomása szerint Eiza jelenleg szingli.

A fentieket ugyanakkor egyik fél sem erősítette meg, aminek egyik legfőbb oka, hogy mindketten azt vallják, a szerelmi életük csak és kizárólag rájuk tartozik, nem szeretik az ilyesmit nyilvánosan megtárgyalni.

„Nem gondolom, hogy fontos részleteket megosztanom a magánéletemről. Szerintem ismert emberként így is sok látszik az életemből. Összehoznak emberekkel, mert a környezetemben vannak. Olyan ez, mint a suli, ahová jársz. Ismerjük egymást. Emberek, akikkel körül veszem magam. Nem értem, ez miért akkora dolog!” – mondta egy 2017-es interjúban Eiza.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Eiza (@eizagonzalez) által megosztott bejegyzés, Okt 28., 2020, időpont: 2:23 (PDT időzóna szerint)

Címkék: barátnő barátnője Eiza González szakítás szerelem Timothée Chalamet

Szólj hozzá

KOMMENTEK BEZÁRÁSA

Még több Sztárhírek

8 vicces fotó, amin hatalmasat trollkodott Sarolta hercegnő és György herceg

8 vicces fotó, amin hatalmasat trollkodott Sarolta hercegnő és György herceg

Nem valószínű, hogy ezek a felvételek bekerültek a királyi család fényképalbumába, mi viszont nem szeretnénk, ha lemaradnál Sarolta hercegnő és György herceg trollkodásáról.

Sztárok, akik egy botránynak köszönhetik a karrierjüket

Ha az élet citromot dob, csinálj belőle limonádét, avagy, ha botrányos helyzetbe kerülsz, hozd ki belőle a lehető legtöbbet!

A palota fellázadt Harry herceg ellen

Harry herceg nem nyilatkozott kifejezetten hízelgő dolgokat a királyi családról, a palota pedig ennek megfelelően nem reagált túl finoman.

Jennifer Lopez 13 éves lánya lassan menőbb, mint az énekesnő

Jennifer Lopez kislánya, Emme Maribel Muñiz még csak most töltötte be a 13-at, de már most többet ért el, mint amiről a legtöbb celeb csak álmodni mer!

Erzsébet királynő visszavonul?

Erzsébet királynő Fülöp herceg halála óta minden kötelezettségét teljesítette, de most úgy érzi, ideje visszavonulnia…

Dér Heniék ezzel a képpel ünnepelték, hogy hazatértek a kórházból

Dér Heni és a kicsi Bendegúz végre otthon vannak, amit az énekesnő egy nagyon cuki képpel ünnepelt.

Henry Cavill kiosztotta a rajongóit

Nagyon úgy tűnik, hogy Henry Cavillnél betelt a pohár, a színész Instagram posztban osztotta ki finoman a rajongóit.

Nézd meg a királyi család tagjait fürdőruhában!

Ritka, hogy a királyi család tagjai fürdőruhában mutatkozzanak, de azért néhány szemfüles paparazzinak sikerült lencsevégre kapnia néhányukat!

Katalin hercegné szívszorító dolgot árult el a gyerekeiről

Katalin hercegné elárulta, hogyan élik meg a gyerekei, hogy elvesztették a dédnagypapájukat. Zsepit készíts!

Azonnal látnod kell Jennifer Lopez új haját

Hűha, J.Lo új frizurát vágatott magának, ami csak egyet jelenthet: vőlegényével való szakítása után tényleg kész új életet kezdeni.

Erre költötték a sztárok az első fizetésüket

Előre szólunk, meg fogsz lepődni, hogy kedvenceid mire szórták el a pénzt, van közöttük néhány nagyon megdöbbentő!

Kiderült a titok! Ezért néz ki Katalin hercegné mindig kifogástalanul

Leendő királynéként mindig tökéletesnek kell lennie, ami simán megy is neki. Tudd meg, milyen beauty trükköknek köszönheti világhírű szépségét!

Megdöbbentő részlet derült ki Harry herceg és Meghan Markle kapcsolatáról

Maga Harry herceg árulta el, mennyire nem szokványosan indult a kapcsolata Meghannel. És azt is elmondta, miért.