2020.11.02.@ 11.11

Gigi Hadid és Zayn Malik megosztották az első közös képet a babájukkal

Megmutatták, milyen szép család lett belőlük!

Central Médiacsoport Zrt.
0 Megosztás

Oszd meg a cikket

Gigi Hadid és Zayn Malik megosztották az első közös képet a babájukkal

Gigi Hadid már a terhességét sem verte nagy dobra, kislánya szeptemberi születéséről pedig szintén nem árult el túl sok mindent. A kicsi nevét például a mai napig nem lehet tudni, szülei ráadásul egészen mostanáig meg sem mutatták. Eljött azonban a 2020-as év Halloweenja, Gigi és párja, Zayn Malik pedig úgy érezték, itt az idő.

A szupermodell az Instagram Storyjában osztotta meg hármukról az első családi fotót, ezen ráadásul mindannyian jelmezben vannak. A modell egy videojáték dögös karaktere volt, Zayn egy mardekáros diák a Roxfortból, a baba pedig Hulk rucit kapott. Sajnos a kislány arca nem látszik, szülei ugyanis úgy döntöttek, hogy kszemélyiségi jogai védelmében eltakarják.

Gigi Hadid Instagram

Az E! News-nak nyilatkozó bennfentes szerint amúgy Gigi szülésénél nem csak az apa, Zayn volt jelen, hanem mindkét nagymama is segédkezett. A sztáranyuka az otthonszülést választotta, a lehető legtermészetesebb módon szerette volna világra hozni kislányát. Ha minden igaz, néhány hete hármasban költöztek be Gigi felújított lakásába, itt igyekeznek családdá forrni.

„Gigi teljesen odáig van, nem hiszi el, hogy egy ilyen kis angyalt kreáltak. Tényleg nagyon szereti és nagyon sok érzelmes pillanatuk van, miközben a kezükben fogják a kicsit” – tette hozzá a bennfentes.

Szerinted mikor láthatunk majd a kislányról olyan fotót, amin látszik a pofija?

Randigyilkos szájkörüli betegségek (x)

Fájdalmas aftád van? Esetleg kellemetlen herpeszed? Ne aggódj, már nem kell hetekre elhalasztanod a randidat. Segítünk enyhíteni a kínzó fájdalmat és a gyógyulási idő is rövidülhet.
Címkék: baba fotó gigi hadid Instagram lánya zayn malik

Szólj hozzá

KOMMENTEK BEZÁRÁSA

Még több Sztárhírek

Courteney Cox újraalkotta a Jóbarátok egyik jelenetét, zseniális lett

Courteney Cox újraalkotta a Jóbarátok egyik jelenetét, zseniális lett

Teljesen bepörgette vele a fanokat, imádják a videót! Te láttad már?

Millie Bobby Brown érzelmes videóban akadt ki egy rajongóra

Hihetetlen, milyen zaklatásnak van kitéve már 16 évesen...!

A királynő nem akar Vilmossal és Katalinnal karácsonyozni?

Nyugodjon le mindenki, tökéletes magyarázata van rá!

7 sztárpár, akikről fogalmad sem volt, hogy valaha együtt voltak

Most már el sem tudjuk őket képzelni együtt!

Rebel Wilson elérte a célsúlyát, így néz ki most

Óriási változáson ment keresztül a színésznő. Csekkold le!

Itt a bizonyíték, hogy Camila Cabello és Shawn Mendes kapcsolata közel sem tökéletes

Jöjjön egy nagyon igazi vallomás, egyenesen az Instagramról a filterek és az érzelmi Photoshop világában.

Meghalt a Star Wars sztárja

Borzalmas veszteség érte a filmvilágot.

Karlie Kloss bikiniben mutatta meg terhes pocakját

Jobban mondva a férje, Joshua Kushner, ugyanis a fotó az ő jóvoltából landolt az Instán.

Sztárok, akik civilekkel jöttek össze

Mert vannak legendák, akiknél igenis van esélye az egyszerű halandóknak!

Chrissy Teigen mindannyiunk helyett megfogalmazta, hogyan kell feldolgozni egy veszteséget

Lehet inspiráló egy szörnyű veszteség feldolgozása? Ahogy Chrissy Teigen csinálja, az mindenképpen előremutató, minden humorával és őszinteségével!

Kylie és Kendall Jenner atomjaira trollkodta egymást

Hetek óta végre először, és nem komolyan.

Károly herceg végignézte, ahogy meghal egy barátja

Mindent megtett, hogy megmentse, de nem sikerült.