2020.11.04.@ 11.11

Justin Bieber rengeteget szenvedett a karrierje elején

Nagyon durva dolgot árult el…

Central Médiacsoport Zrt.
0 Megosztás

Oszd meg a cikket

Justin Bieber rengeteget szenvedett a karrierje elején

Justin Bieber gyakorlatilag a szemünk előtt nőtt fel, hiszen alig volt 13 éves, amikor berobbant a köztudatba. A hirtelen jött siker azonban érthető módon megviselte a fiatal Justint, ez pedig a karrierje kezdeti éveiben komoly problémákat okozott a számára. Az énekes legújabb dokumentumfilmjében (Justin Bieber: Next Chapter) teljesen őszintén mesélt erről az időszakról.

„Milliók vettek körül, mégis magányosnak éreztem magam. Úgy éreztem, hogy senki nem ért meg. Olyan sokan bántottak. Totál ismeretlenek is folyamatosan beszólogattak, olyanokat mondtak, hogy úgy nézek ki, mint egy lány, hogy szívás a zeném. Jó lett volna, ha mindezt figyelmen kívül tudtam volna hagyni, de nem ment” – mesélte Justin a filmben majd azt is hozzátette, hogy a sok gyűlölet és bántás, amit kapott, az arra is hatással volt, hogy ő maga hogyan bánt másokkal. Mint mondta, „a megbántott emberek maguk is bántanak másokat.”

Ezután arra is kitért, hogy életének ebben a sötét időszakában még az öngyilkosság is megfordult a fejében. A dokumentumfilm megjelenése után a rajongók aggódó üzenetek ezreivel kezdték bombázni Justint, aki  Twitter-oldalán válaszolt is és azt írta, hogy az utóbbi 8 hónap a gyógyulás időszaka volt, most már boldog és egészséges.

Randigyilkos szájkörüli betegségek (x)

Fájdalmas aftád van? Esetleg kellemetlen herpeszed? Ne aggódj, már nem kell hetekre elhalasztanod a randidat. Segítünk enyhíteni a kínzó fájdalmat és a gyógyulási idő is rövidülhet.
Címkék: énekes Justin Bieber kiderült múlt öngyilkosság őszinte vallomás szenvedés sztár vallomás

Szólj hozzá

KOMMENTEK BEZÁRÁSA

Még több Sztárhírek

Chrissy Teigen mindannyiunk helyett megfogalmazta, hogyan kell feldolgozni egy veszteséget

Chrissy Teigen mindannyiunk helyett megfogalmazta, hogyan kell feldolgozni egy veszteséget

Lehet inspiráló egy szörnyű veszteség feldolgozása? Ahogy Chrissy Teigen csinálja, az mindenképpen előremutató, minden humorával és őszinteségével!

Kylie és Kendall Jenner atomjaira trollkodta egymást

Hetek óta végre először, és nem komolyan.

Károly herceg végignézte, ahogy meghal egy barátja

Mindent megtett, hogy megmentse, de nem sikerült.

Kaley Cuoco gyászol

Szomorú hírt osztott meg a színésznő.

Sosem látott fotó került elő Diana hercegnőről

Olyan jó így látni a szívek királynőjét!

Zac Efron szakított a barátnőjével

5 hónap után ez aztán totál váratlan fordulat!

A Jóbarátok sztárja eljegyezte szerelmét

Újabb sztáresküvő a láthatáron!

Fantasztikus, ahogy Chrissy Teigen kiállt Meghan mellett

Mindketten ugyanazt a borzalmas tragédiát élték át.

Megtrollkodták Károlyt és Kamillát, így reagált rá a pár

Elég ciki, ami most körülöttük történik.