Meghan és Harry így ünnepelték a hálaadást az új otthonukban

Szűk családi körben töltötték.

Central Médiacsoport Zrt.
0 Megosztás

Oszd meg a cikket

Meghan és Harry így ünnepelték a hálaadást az új otthonukban

Meghan és Harry márciusban költözött Los Angelesbe, és mindaddig ott éltek, amíg meg nem találták álmaik otthonát Montecitóban. „Nem volt könnyű. De hosszú idő óta most először körvonalazódott a valódi céljuk” – mondta akkoriban egy forrás a People-nek, utalva arra, hogy végre nyugodt családi életet élhetnek távol a brit sajtó kritikus tekintetétől.

Az idei az első hálaadás, amit új otthonukban töltöttek, szűk családi körben: a 19 hónapos kis Archie-val és Meghan édesanyjával, Doria Raglanddal. Harrynek ez egy új szokás, hiszen egy észak-amerikai ünnepről van szó, ám Archie már úgy fog felnőni, hogy teljesen természetes lesz számára.

Az amerikai Elle megtudta, hogy Meghan készítette a vacsorát felhasználva azokat a zöldségeket, amiket a kertjükben termesztettek. A People forrása szerint pedig boldogok, hogy együtt lehettek ezen a meghitt és fontos ünnepen, sőt halloween is hasonlóan telt, a kisfiú még egy mini édesség-begyűjtő körön is járt akkor. „Archie nagyon gyorsan nő, a család szeret órákat a szabadban tölteni vele” – mondta akkor egy bennfentes.

Persze a meghitt ünneplést beárnyékolták a júliusi események, amikor Meghanék elveszítették második babájukat. Harry felesége úgy döntött, megosztja a történetét a világgal, és pont hálaadás előtt néhány nappal meg is jelent a hosszú, őszinte és szívszorító esszéje a New York Timesban. „Elveszíteni egy gyermeket szinte feldolgozhatatlan gyász, amit sokan átélnek, mégis kevés szó esik róla” – írta.

Címkék: archie család doria ragland hálaadás harry meghan montecito ünnep vetélés

Szólj hozzá

KOMMENTEK BEZÁRÁSA

Még több Sztárhírek

Vállaltan meleg sztárok, akiket heteró szerepben ismertél meg

Vállaltan meleg sztárok, akiket heteró szerepben ismertél meg

Nem egyszer volt már példa arra Hollywoodban, hogy meleg karaktert alakítottak heteró színészek. De az ellenkezője is megtörtént már (igaz, kevesebbszer). Ők a kedvenc meleg sztárjaink, akik heteró szerepben váltak ismertté.

Ezzel a betegséggel küzd a Things Heard & Seen sztárja, James Norton

James Norton, a Kísértő múlt sztárja őszintén beszélt gyógyíthatatlan betegségéről, és az ezzel járó nehézségekről.

Nem fogsz hinni a szemednek, mennyit változott Istenes Bence 10 év alatt

Istenes Bence 2008 óta Magyarország egyik legmenőbb műsorvezetője! Csekkold le, mennyit válozott a karrierje kezdete óta!

Azonnal látnod kell a karddal tortát szeletelő Erzsébet királynőt

Ha egyszer valamit Erzsébet királynő a fejébe vesz, arról jobb, ha senki nem próbálja meg lebeszélni.

Weisz Fanni bikinis fotója mindent visz

Itt a nyár, szóval ne lepődj meg, ha az Instát olyan dögös fotók árasztják majd el, mint amilyen Weisz Fannié is.

Ennél szexibb bizonyíték nem is lehetne Jennifer Lopez és Ben Affleck szerelmére

Köszönik, ennél boldogabb már nem is lehetne a Jennifer Lopez-Ben Affleck páros, a bizonyíték pedig szemmel látható, nagyon édes, és azonnal elolvadsz tőle.

A 6 legőrültebb teória a királyi családról

Gyíkemberek, vámpírok és titkos ügynökök... Ők mind a királyi család család tagjai - legalábbis a következő egészen bizarr elméletek szerint.

Két éve még a megélhetésért küzdött a 365 nap sztárja, Michele Morrone

A Netflix erotikus sikerfilmje, a 365 nap brutál nézettséget produkált, és már készülőben a második és harmadik része is. A főszereplő, Michele Morrone azóta menő színész és üzletember lett, de nem volt ez mindig így!

Szédületes, mennyit változott Palvin Barbi 15 év alatt!

Palvin Barbit 2006-ban fedezték fel, azóta pedig nemcsak Magyarország, de a világ leghíresebb modelljei között tartják számon. Csekkold, hogyan festett karrierje kezdetén!

Csak PR-fogás Irina Shayk és Kanye West kapcsolata?

Van rá esély, hogy nem is olyan rózsaszín ködlepte Kanye West és Irina Shayk kapcsolata…

Meghan Markle tömegeket háborított fel

Amihez nyúl, abból botrány lesz, és sajnos ezúttal sem volt ez máshogy. Most épp Meghan Markle hangoskönyve miatt tajtékzik a net.

Katalin hercegné lélegzetelállítóan néz ki ebben a ruhában

Itt a bizonyíték, hogy a rózsaszín erősebb árnyalata is zseniálisan áll Katalin hercegnének. Arról már nem is beszélve, hogy egy csodás szabású Alexander McQueen ruháról van szó.

Dér Heni új videóját nehéz kibírni sírás nélkül

Kijött Dér Heni Szeretemdal című klipje, és valószínűleg még a legnagyobb trolloknak is nehéz lesz megszólalni utána.