2020.12.10.@ 17.12

Testbeszéd szakértő elemezte Katalint és Vilmost, ez derült ki belőle

Leleplezték őket!

Central Médiacsoport Zrt.
0 Megosztás

Oszd meg a cikket

Testbeszéd szakértő elemezte Katalint és Vilmost, ez derült ki belőle

Ahogy arról mi is írtunk, Vilmos herceg és Katalin hercegné néhány nappal ezelőtt, a világjárvány ellenére többezer kilométeres vonatútra vállalkozott az Egyesült Királyságban és Skóciában. És bár többen is kritizálták a páros körútját, Katalin és Vilmos eddig nagyon is sikeresen helyt állt. Legalábbis a testbeszéd szakértők szerint, akik folyamatosan elemezték őket az utazás alatt….

Judi James testbeszéd szakértő a Daily Mailnek úgy nyilatkozott, hogy a királyi pár egész idő alatt melegséget és jókedvet árasztott magából, köszönhetően azoknak a gyengéd érintéseknek, amikkel szavak nélkül is kommunikáltak egymással.

„Az utóbbi időben sokkal bensőségesebb, nyugodtabb a pár közötti testbeszéd. Észrevehető volt még a Megxit idején, hogy a royal család tagjai arra kezdtek törekedni, hogy nyíltabbak és szeretetteljesebbek legyenek a nyilvános megjelenések alkalmával, ezzel párhuzamosan pedig Katalinnak és Vilmosnak is megengedték, hogy önmagukat adják a kamerák előtt. Vagyis ahelyett, hogy eljátszanának egy hamis szerepet, most már kifejezik az egymás iránt érzett bensőséges érzéseiket!”

Judi szerint a vonatút során egészen feltűnő volt Vilmos megváltozott testbeszéde. Régebben a herceg inkább csak azért tette Katalin derekára a kezét, hogy ezzel gyengéden irányt mutasson neki. Így jelezte például feleségének, hogy merre forduljon, vagy merre menjen tovább. Most viszont, ugyanez a mozdulat sokkal szeretetteljesebben és spontánul jelent meg. Vilmos nem akart semmit sem elérni ezzel az érintéssel, egyszerűen csak a felesége derekán szerette volna pihentetni a kezét.

Ez pedig elég nagy előrelépés! Főleg ha visszaemlékszünk erre az extra kínos esetre….

Címkék: brit királyi család Katalin hercegné királyi család szakértő testbeszéd vilmos herceg

Szólj hozzá

KOMMENTEK BEZÁRÁSA

Még több Sztárhírek

Így reagáltak a sztárok arra, ahogy Donald Trump elhagyja a Fehér házat

Így reagáltak a sztárok arra, ahogy Donald Trump elhagyja a Fehér házat

Tegnap beiktatták az új elnököt, Joe Bident.

Ezért fordult az egész net Dua Lipa ellen

Az emberek mémekkel fejezik ki a haragjukat a Twitteren.

Harry herceg teljesen összetört

Egy közeli barátja nyíltan beszélt a dologról.

4 durva teória arról, hogy mi történhetett Samanthával a Szex és New York folytatásában

Kim Cattrall nem volt hajlandó vállalni a folytatást, de akkor mi lesz a karakterével?

5 érdekesség a Bridgerton sztárjáról, amit még Lady Whistledown is garantáltan imádna

Ha már a sorozat jó pasijáról mindent tudsz, ideje felzárkóznod Phoebe Dynevorből is!

Azonnal elolvadsz, ha meglátod Erzsébet királynő szuperszexi unokaöccsét!

Jól jegyezd meg az Arthur Chatto nevet! Ja, és nagyon szívesen!

Diana anyja megdöbbentő dolgot tett lánya halála után

Ennek pedig valaki a szemtanúja is volt!

Tudtad, hogy a Marvel sztárja régen turkálóból öltözködött?

Elizabeth Olsen, imádunk, amiért ennyire őszinte vagy!

Armie Hammer exe nagyon durva dolgokat mesélt a színészről

A sztár körüli botrány egyre durvul...