2020.12.15.@ 10.12

Nick Jonas apa lesz?

Újabb Jonas bébi a láthatáron?

Central Médiacsoport Zrt.
0 Megosztás

Oszd meg a cikket

Nick Jonas apa lesz?

Emlékszel még azokra az időkre, amikor szó szerint a világ összes tinije arról álmodozott, hogy egyszer majd férjhez megy az egyik Jonas tesóhoz?

Azóta eltelt több, mint 10 év, és ahogy az akkori fanok, úgy a Jonas Brothers tagjai is felnőttek. Mindhárman nősek, Joe és Kevin pedig már a gyerekvállaláson is túlvannak (na, öregnek érezd már magad?).

Most pedig úgy tűnik, hogy a harmadik, egyben legfiatalabb tesó, Nick is az apaságon gondolkodik. Az Entertainment Tonight forrása szerint ugyanis az énekes és felesége, Priyanka Chokra komolyan rástartoltak a babaprojektre:

„Nick és Priyanka arról beszélgetnek, hogy a nagyon közeli jövőben szeretnének egy kisbabát. Persze mindig is akartak egy közös gyermeket, de most érzik tökéletesnek az időzítést!”

Ez pedig már csak azért is nagyon jó hír, mert egy évvel ezelőtt még teljesen más véleményen volt a házaspár.

„Mindketten hihetetlenül elfoglaltak, így most egyáltalán nem nem tudnak a közös babán gondolkozni. Szerencsére egyáltalán nincsenek nyomás alatt, most csak együtt akarnak lenni és élményeket szerezni, aztán majd alakul, ahogy alakul!” – mondta 2019-ben egy névtelen forrás.

Úgy tűnik tehát, hogy sok sztárpárral ellentétben, akiket a karantén szétszakított, Nicket és Priyankát csak még közelebb hozta a sok együtt töltött idő, aminek hatására még a babázásba is bele akarnak fogni.

Mi már nagyon várjuk a hivatalos bejelentést a legkisebb Jonas bébi érkezéséről!

Címkék: gyerekvállalás házasság kisbaba nick jonas Priyanka Chopra szerelem

Szólj hozzá

KOMMENTEK BEZÁRÁSA

Még több Sztárhírek

Ezért fordult az egész net Dua Lipa ellen

Ezért fordult az egész net Dua Lipa ellen

Az emberek mémekkel fejezik ki a haragjukat a Twitteren.

Harry herceg teljesen összetört

Egy közeli barátja nyíltan beszélt a dologról.

4 durva teória arról, hogy mi történhetett Samanthával a Szex és New York folytatásában

Kim Cattrall nem volt hajlandó vállalni a folytatást, de akkor mi lesz a karakterével?

5 érdekesség a Bridgerton sztárjáról, amit még Lady Whistledown is garantáltan imádna

Ha már a sorozat jó pasijáról mindent tudsz, ideje felzárkóznod Phoebe Dynevorből is!

Azonnal elolvadsz, ha meglátod Erzsébet királynő szuperszexi unokaöccsét!

Jól jegyezd meg az Arthur Chatto nevet! Ja, és nagyon szívesen!

Diana anyja megdöbbentő dolgot tett lánya halála után

Ennek pedig valaki a szemtanúja is volt!

Tudtad, hogy a Marvel sztárja régen turkálóból öltözködött?

Elizabeth Olsen, imádunk, amiért ennyire őszinte vagy!

Armie Hammer exe nagyon durva dolgokat mesélt a színészről

A sztár körüli botrány egyre durvul...

Erzsébet királynő és férje költözni készül?

Az uralkodó már másra sem tud gondolni.