Az egy dolog, hogy ma már 190 különböző országban 167 millió előfizetője van, de tudtad, hogy a Netflix 1997-ben egy aprócska DVD-kölcsönzőként indult, ami ráadásul két évvel később már a csőd szélén állt? Akkor mégis hogyan lett ma a filmek és a sorozatok emblematikus platformja és gyártója, ami olyan alapnak számít, mint a reggeli kávé? Erről ír első könyvében (Az a szabály, hogy nincs szabály) a Netflix alapítója és egyben vezérigazgatója, Reed Hastings. De hogyan juthat be valaki a Netflixhez, milyenek az elvárások és a fizetés? Hastings ezt sem tartotta magában.

Zseni vagy? Jöhetsz?

A Netflix nemlétező álláshirdetéseibe akár azt is belefogalmazhatnák, hogy átlagos képességű, kényelmes, ráérős kollégák kíméljenek. Hastings ugyanis csak olyanokkal hajlandó együtt dolgozni, akik nem csak motiváltak, de kimagaslóak is egy adott területen. Aki valahogy bejut, de mégsem ezt produkálja, attól egy csinos végkielégítéssel gyorsan könnymentes búcsút vesznek. Hastings ugyanis nagyon mélyen hisz abban, hogy egy felszabadított hely lehetőség arra, hogy egy sokkal kimagaslóbb emberrel dolgozhasson együtt. Egy olyannal, aki bírja a terhelést és szenvedélyesen végzi a melót, plusz kimondja, amit gondol, legyen szó felettesről, beosztottról, vagy a vezérigazgatóról.

Money, money, money

Hastings hisz abban, hogy egy igazán jó munkaerő megtartása mindennél fontosabb, ezért inkább kevesebb emberrel dolgozik együtt, azoknak viszont elképesztően magas fizut ad. Szerinte ugyanis sokkal nagyobb pénzkiesés elveszíteni valakit és pótolni a tudását-hozzáállását-személyes varázsát, mint megtartani egy csillagászati összegért.

Elmentem!

„Az információs korszakban az számít, amit leteszel az asztalra, és nem az, hány órát blokkolsz be. Attól, hogy több szabadságot adtunk az embereinknek, jobban kezdték magukénak érezni a dolgokat, és felelősségteljesebben kezdtek viselkedni.” – állítja Hastings, aki 2004-ben eltörölte, hogy cégen belül lekövessék, ki, mennyi szabit vett ki, helyette pedig ez az egyszerű képlet lépett érvénybe: ha fáradt vagy, menj szabira, akár lépd túl a klasszikus keretet, de teljesíts. És mi lesz azzal, aki nem lehetőségként és bizalomként éli meg ezt az elképesztően nyitott cégkultúrát, hanem visszaél vele? Páros lábbal repül, mielőtt ki tudná mondani, hogy „binge watching”.