2020.12.29.@ 07.12

Sztárbabák, akiket 2021-ben várunk

Úgy tűnik, idén a sztárok durván rákapcsoltak a babaprojektre!

Central Médiacsoport Zrt.
0 Megosztás

Oszd meg a cikket

1. Rose Leslie és Kit Harington

Kit még 2017-ben jegyezte el szerelmét, majd 2019-ben összeházasodtak, egy évvel később, 2020 szeptemberében pedig már be is jelentették, hogy jön a kis trónörökös  (#LOL). Ráadásul nem is akárhogy! Rose az angol Make magazinban mutatta meg először pocakját egy gyönyörű fotósorozatban.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

MAKE magazine (@make_magazineuk) által megosztott bejegyzés

2. Emily Ratajkowski

A modell és férje, Sebastian Bear-McClard is 2021-re várják első közös babájukat, és ők sem akárhogy jelentették be a nagy hírt! Emily a Vogue digitális címlapján keresztül tuddatta a viággal októberben, hogy hamarosan anya lesz. Ráadásul hatalmas port kavart kijelentésével, ugyanis közölte, azt szeretné, ha a gyereke 18 éves korában saját maga döntené el a nemét, vagyis gendersemlegesen fogják nevelni, így nem árulják el azt sem, fiú vagy lány a kicsi.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Emily Ratajkowski (@emrata) által megosztott bejegyzés

3. Karlie Kloss

A People magazin már októberben megsejtette, hogy a modell és  férje, Joshua Kushner első babájukat várják. A pár 2018-ban házasodott össze, és azóta is szuperboldogok együtt. Azóta Karlie már meg is mutatta terhespocakját!

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Karlie Kloss (@karliekloss) által megosztott bejegyzés

4. Emma Roberts

A színésznőről először ősszel röppent fel a hír, hogy várandós új pasijától, Garrett Hedlundtól. Sokáig azonban nem lehetett biztosan tudni, ugyanis mindketten mindent megtettek, hogy titokban tartsák a terhességet. Egy idő után azonban maga Emma mutatta meg gömbölyödő pocakját az Instagramon, és azt is elárulta, hogy egy kisfiút várnak szerelmével. A kicsi ráadásul úgy döntött, nem vár 2021-ig, és inkább december 27-én jött világra, sőt már azt is lehet tudni, hogy a Rhodes nevet kapta.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Emma Roberts (@emmaroberts) által megosztott bejegyzés

5. Eugénia hercegnő

Szeptemberben derült ki, hogy jövőre újabb baba érkezik az angol királyi családba, ugyanis Eugénia hercegnő is terhes. Ráadásul már nem is kell sokat várni a kicsire, ha minden igaz, 2021 elején születik majd a royal bébi.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

The Royal Family (@theroyalfamily) által megosztott bejegyzés

6. Hilary Duff

A színésznő is októberben látta időszerűnek bejelenteni, hogy kisbabát vár, méghozzá a harmadikat! Első házasságából ugyanis már van egy 8 éves, mostani férjétől, Matthew Komától pedig egy 2 éves kislánya. A poszthoz azt is hozzátette, bulis volt az idei karantén…

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Hilary Duff (@hilaryduff) által megosztott bejegyzés

7. Ashley Tisdale

Képzeld, a High School Musical egykori sztárja is babát vár. Ashley és férje, Christopher French szinén Instán, egy cuki fotóval árulák el rajongóiknak, hogy nemsokára szülőkké válnak. A poszt alatt egyékbént egy csomó híresség is gratulált nekik, mint például Hilary Duff, Vanessa Hudgens,  vagy Lea Michele.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Ashley Tisdale (@ashleytisdale) által megosztott bejegyzés

+1 Rachel McAdams

Bár a színésznő még mindig nem erősítette meg a hírt, de egészen egyértelmű, hogy ő és párja, a forgatókönyvíró Jamie Linden második gyermeküket várják. Rachelt ugyanis nyáron többször is lefotózták paparazzik, a képeken pedig jól látható a terhes pocakja. A színésznő egyébként szinte sosem mutatkozik a nyilvánosság előtt és első gyermekét is csak 2 év után láthatták a rajongók, szóval azon sem lepődnénk meg, ha titokban már megszületett volna a sztárbaba.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

pregnant.celebrities (@pregnant.celebrities) által megosztott bejegyzés

Címkék: 2021 sztárbabái celebbabák híres babák hírességek gyerekei sztárbabák sztárok szülés születés terhesség

Szólj hozzá

KOMMENTEK BEZÁRÁSA

Még több Sztárhírek

Így reagáltak a sztárok arra, ahogy Donald Trump elhagyja a Fehér házat

Így reagáltak a sztárok arra, ahogy Donald Trump elhagyja a Fehér házat

Tegnap beiktatták az új elnököt, Joe Bident.

Ezért fordult az egész net Dua Lipa ellen

Az emberek mémekkel fejezik ki a haragjukat a Twitteren.

Harry herceg teljesen összetört

Egy közeli barátja nyíltan beszélt a dologról.

4 durva teória arról, hogy mi történhetett Samanthával a Szex és New York folytatásában

Kim Cattrall nem volt hajlandó vállalni a folytatást, de akkor mi lesz a karakterével?

5 érdekesség a Bridgerton sztárjáról, amit még Lady Whistledown is garantáltan imádna

Ha már a sorozat jó pasijáról mindent tudsz, ideje felzárkóznod Phoebe Dynevorből is!

Azonnal elolvadsz, ha meglátod Erzsébet királynő szuperszexi unokaöccsét!

Jól jegyezd meg az Arthur Chatto nevet! Ja, és nagyon szívesen!

Diana anyja megdöbbentő dolgot tett lánya halála után

Ennek pedig valaki a szemtanúja is volt!

Tudtad, hogy a Marvel sztárja régen turkálóból öltözködött?

Elizabeth Olsen, imádunk, amiért ennyire őszinte vagy!

Armie Hammer exe nagyon durva dolgokat mesélt a színészről

A sztár körüli botrány egyre durvul...