Hivatalos: Ezzel a sportolóval jár Vanessa Hudgens

És nagyon cukik együtt!

Central Médiacsoport Zrt.
0 Megosztás

Oszd meg a cikket

Hivatalos: Ezzel a sportolóval jár Vanessa Hudgens

Lehet, hogy azok táborát erősíted, akik még mindig szurkolnak Vanessa Hudgensnek és Austin Butlernek, hogy találjanak egymásra. A pár ugyanis 9 évig volt együtt – és bár úgy tűnt, tökéletesen összeillenek – tavaly mégis úgy döntöttek, hogy lezárják a kapcsolatukat, és végleg elváltak útjaik. Így ideje továbblépned, ahogyan a színésznő is tette, akire újra rátalált a szerelem.

Már korábban is pletykálták, hogy a sztár Cole Tucker baseball játékossal randizik, most viszont úgy tűnik, egyre komolyabb a dolog. Az E! forrása szerint Vanessa és Cole még közelebb került egymáshoz, mint bármikor előtte, ugyanis együtt töltötték a Szilveszter estét és az új év első napját is. Most már hivatalosan is egy párként tekintenek magukra: „Ezek után nem titkolják, barát és barátnő lett belőlük. Együtt kezdték meg az új évet” – mondja a közeli barát a magazinnak.

A Daily Mail egyébként már tavaly novemberben megjelentetett néhány lesifotót a párról, amin ölelkeznek, és láthatóan odavannak egymásért. Kiderült, együtt vacsoráztak a csillagos ég alatt, ami elég romantikusan hangzik, nem igaz? Vanessa még egy fotót is megosztott az estéről, igaz, ez még nem egy közös kép volt a pasijával. Lehet, idén erre sem kell már sokat várnunk. Szurkolunk nekik!

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

🔮Vanessa Hudgens🔮 (@vanessahudgens) által megosztott bejegyzés

Címkék: cole tucker kapcsolat randi szerelem sztárhírek új kapcsolat vanessa hudgens

Szólj hozzá

KOMMENTEK BEZÁRÁSA

Még több Sztárhírek

Megdöbbentő, mennyit változott Cristiano Ronaldo 20 év alatt – Még melírozott haja is volt

Megdöbbentő, mennyit változott Cristiano Ronaldo 20 év alatt – Még melírozott haja is volt

Cristiano Ronaldo tipikusan az a pasi, akinek jól áll az idő!

Észrevetted, hogy Vilmos herceg mindig ugyanazt a pulcsit hordja?

Lehet, te is kiszúrtad, hogy a herceg szívesen nyúl a már bevált ruhadarabhoz. Megértjük, mert borzasztóan kényelmesnek tűnik.

Dundi kamaszból felismerhetetlen bombázó lett Kelly Osbourne

Megdöbbentő, mennyit változott Kelly Osbourne 20 év alatt!

Ezek voltak Harry herceg és Meghan Markle legromantikusabb pillanatai

Meghan Markle és Harry herceg az elmúlt években soha nem fogta vissza magát, ha arról volt szó, hogy nyilvánosan mutassák ki a szerelmüket. Szerintünk ezek voltak a legcukibb pillanataik!

Sztárok, akik összejöttek egymás exeivel

Ezt azonban nem mindegyik sztárbarátság élte túl!

Vállaltan meleg sztárok, akiket heteró szerepben ismertél meg

Nem egyszer volt már példa arra Hollywoodban, hogy meleg karaktert alakítottak heteró színészek. De az ellenkezője is megtörtént már (igaz, kevesebbszer). Ők a kedvenc meleg sztárjaink, akik heteró szerepben váltak ismertté.

Ezzel a betegséggel küzd a Things Heard & Seen sztárja, James Norton

James Norton, a Kísértő múlt sztárja őszintén beszélt gyógyíthatatlan betegségéről, és az ezzel járó nehézségekről.

Nem fogsz hinni a szemednek, mennyit változott Istenes Bence 10 év alatt

Istenes Bence 2008 óta Magyarország egyik legmenőbb műsorvezetője! Csekkold le, mennyit válozott a karrierje kezdete óta!

Azonnal látnod kell a karddal tortát szeletelő Erzsébet királynőt

Ha egyszer valamit Erzsébet királynő a fejébe vesz, arról jobb, ha senki nem próbálja meg lebeszélni.

Weisz Fanni bikinis fotója mindent visz

Itt a nyár, szóval ne lepődj meg, ha az Instát olyan dögös fotók árasztják majd el, mint amilyen Weisz Fannié is.

Ennél szexibb bizonyíték nem is lehetne Jennifer Lopez és Ben Affleck szerelmére

Köszönik, ennél boldogabb már nem is lehetne a Jennifer Lopez-Ben Affleck páros, a bizonyíték pedig szemmel látható, nagyon édes, és azonnal elolvadsz tőle.

A 6 legőrültebb teória a királyi családról

Gyíkemberek, vámpírok és titkos ügynökök... Ők mind a királyi család család tagjai - legalábbis a következő egészen bizarr elméletek szerint.

Két éve még a megélhetésért küzdött a 365 nap sztárja, Michele Morrone

A Netflix erotikus sikerfilmje, a 365 nap brutál nézettséget produkált, és már készülőben a második és harmadik része is. A főszereplő, Michele Morrone azóta menő színész és üzletember lett, de nem volt ez mindig így!